Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Exporttilalmat vezetett be az EU az itt gyártott vakcinákra

2021. január 29. 21:21

Az Európai Bizottság pénteken elfogadott ideiglenes intézkedése értelmében a koronavírus-oltóanyagok kiviteléhez a tagállamok engedélye szükséges.

2021. január 29. 21:21
null

Ursula von der Leyen szerint az „uniós polgárok egészségének a megvédése a legfontosabb, ennek biztosításához pedig szükség van erre az intézkedésre”. Elmondta, hogy „ez az intézkedés átmeneti, és a szegényebb országoknak tett szállítási ígéreteiket persze továbbra is betartják”– adta hírül a 444.hu.

Kevesebb oltóanyag érkezik az EU-ba

Nemrég az AstraZeneca bejelentette, hogy 75 millióval kevesebb oltóanyagot tud szállítani egy, az indiai üzemében kitört tűz miatt, mivel ennek következtében akadozik a vakcina gyártása. Az Európai Bizottság ezt követően többször is felszólította a gyárat a szerződések betartására miután 300 millió dózist kötött le fixen a gyárnál, további 100 milliót pedig feltételesen. Korábban a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcinagyártó is késéseket jelentett be.

„Átláthatósági és engedélyezési rendszert” vezettek be

A most bevezetett „átláthatósági és engedélyezési rendszer” keretében azoknak a vállalatoknak, amelyekkel az EU előzetes beszerzési megállapodást írt alá, értesíteniük kell a tagállami hatóságokat, ha EU-n kívüli országokba akarnak exportálni olyan koronavírus-oltóanyagot, melyet az Európai Unión belül állítottak elő. Az intézkedés a tervek szerint 2021 márciusának végéig marad hatályban – írta meg a 444.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. január 31. 11:04
Ha ez egy fél éves hír lenne még bólintanék is.
rókabácsi
2021. január 30. 11:50
de beszartak! szombatra visszavonták!
Zizike21
2021. január 30. 10:29
Miért az EU hibája, hogy az AstraZeneca a briteket preferálja? Az EU finanszírozta a vakcina fejlesztését, és előre kifizette az oltásokat. A belga gyárból kiszállítottak cca. 4 millió adagot az Egyesült Királyságba, de a brit gyárakból nem akarnak az EU-ba szállítani. a britek többet is fizetnek érte, most, hogy készen van, és használható a vakcina) Az EU nem rendelt el export tilalmat, csak ellenőrizni akarja a vakcina mozgását, és az esetleges újabb NB-be irányuló kiszállításokat az uniós polgárok kárára. Az engedélyezés nem egyenlő az export megtiltásával.
tölgy
2021. január 30. 09:45
A személyek, az áruk és a szolgáltatások (alapszabadságok, aminek érdekében a zeju létrejött) szabad áramlásának korlátozása megtörtént, tehát a zeju okafogyottá vált. Kéretik ezt a libsibolsináci diktatúrát megszüntetni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!