Megkezdi próbaüzemét a korszerűsített hannoveri villamos

2021. március 29. 12:31

A TeWe becenévre hallgató szerelvények közel 20 éve szolgálják a budapesti utasokat.

2021. március 29. 12:31
null

Megkezdi próbaüzemét a korszerűsített hannoveri, azaz TW villamos hétfőn az 50-es villamos vonalán – közölte a BKV Zrt. az MTI-vel. A közlemény szerint a villamoson olyan korszerűsítéseket végeztek, amelyeknek köszönhetően nőtt az utasok kényelme és gazdaságosabbá vált a jármű üzemeltetése.    

Az utastérbe és attól külön vezérelhetően a vezetőtérbe is klímát építettek be, megszüntették a visszapillantó tükröket, helyettük a járműfedélzetet is figyelő kamerás rendszert építettek be.

A vezetőfülkét teljesen zárttá változtatták, kihajolás elleni védelemmel ellátott eltolható, sötétített ablakokat szereltek be, a külső és belső világítást pedig takarékos LED-égőkre cserélték. A lenyíló lépcsőket fix kivitelűre cserélték, és új ajtókat szereltek fel – írták.    

Hozzátették: a fix kialakítású lépcsőkkel gyorsabb lesz a fel-és leszállás, s az ajtók záródása után a jármű azonnal indítható.    

A további járművek átalakításáról a próbaüzem tapasztalatainak összegzése után születhet majd döntés – olvasható a közleményben.

A villamost itthon tevének, Németországban TeWének (a német Triebwagen rövidítése alapján), Banánnak is becézik.

A hannoveri S-bahnon 1974-ben jelent meg és összesen 260 darab készült belőle: a Düwag gyár százat, az LHB további százhatvanat gyártott belőle. Hannoverben a TeWe egyszerre volt HÉV-vasút, villamos, de földalatti szakaszokon is közlekedett. Az első hannoveri villamos 2001-ben érkezett hazánkba, így idén húsz éves lesz a szerelvénytípus budapesti jelenléte. 

(MTI)

Fotó: ma.hu

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2021. március 29. 18:02
MIT JAJGATTAK AKKOR, AMIKOR TARLÓS FELÚJÍTATTA A Mityiscsinszkij Masinosztroityelnij Zavod-ban KÉSZÜLT METRÓ SZERELMÉNYEKET. A metrókocsikba beleszált Putyin, Erdogán és Orbán szelleme, s mindennek elszidták e kocsikat. DEMSZKY MEGVETTE HAMBURG, HÁGA levetett villamosait, most, hogy felújítják, ezek már nem németek hollandok levetett roncsa, hanem haladó, korszerű villamos! Nem törődnek az idősebb korosztállyal, míg Hódmezővásárhely, Szeged alacsony padlós vasvillát (vasútvillamost) vesz, addik a pesti nyuggereknek fixálják a lépcsőket, hadd másszanak fel vagy 1 méter magasba. A német és holland nyugdíjasoknak magasépítésű peron jutott, boldogult korulban e villamosok alig használták a lépcsőiket, a német és holland nyugger egyszerűen besétált a villamos kocsiba. Karácsony és csapata nem kell majd alsógatyába öltözzön, mert meghal a forróságban, hurrá, lesz légkondi! AZ MÁS, HOGY AZ ÁLTALA CIRKULÁL MIKROMÉRETŰ SZEMCSÉK IDEÁLIS KÖTŐDÉST BIZTOSÍTANAK A COVID19-nek és esetleges utódainak. Nyugdíjsok, előre a felújított lépcsőn....
duzur
2021. március 29. 14:41
Van itt egy pár dolog ami a bécsi villamosokon is elkelne: Ügyes megoldás, hogy a vezetö a fülkéjéböl, kis képernyön rálát arra is ami az utastérben történik. Klassz! Ha jól értem, van lehetöség kinyitni az ablakokat, ha igény van rá. Fontos, hogy korszerü klimaberendezést szereltek be, mert bizony igen forró nyarakra is érdemes felkészülni.
Laudaricus
2021. március 29. 14:24
Miért nem lehet kihasználni a magasperonos lehetőséget? Sokkal gyorsabb lenne az utascsere, még a fix lépcsőnél is gyorsabb, és természetesen elmaradna a lépcsőzés... Volt felújítás a 3-as vonalon, akkor meg lehetett volna ezt csinálni. Azt az érvet sem tudom elfogadni, hogy más villamosok akkor nem járhatnának, mert sosem láttam még eddig más villamost a Banán vonalain. És még egy megjegyzés: a korszerűsítés címszó kapcsán sokkal komolyabb dologra gondoltam, pl. hajtásrendszer modernizálására... Bocs, de amiket itt fentebb felsoroltak, nem nevezném korszerűsítésnek, max ráncfelvarrásnak.
makám
2021. március 29. 13:54
"A hannoveri S-bahnon 1974-ben jelent meg" most közlekedési múzeumot csinálnak, vagy közüzemet?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!