Olasz sajtó: Salvini a Fidesz helyére pályázhat a Néppártban

2021. március 03. 18:50

Matteo Salvini, az Olaszországban a kormánypártok közé tartozó, jobboldali Liga vezetője üzenetet küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek, melyben a magyar nép iránti barátságot és közelségét hangsúlyozta – közölte az olasz politikus pártja szerdán.

2021. március 03. 18:50
null

Matteo Salvini azt követően írta az üzenetet, hogy a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői bejelentették, kilépnek az Európai Néppárt (EPP) EP-képviselőcsoportjából azután, hogy a néppárti frakció elfogadta az alapszabály módosítását.    

A Liga késő délután azt is közölte, hogy Matteo Salvini és Orbán Viktor telefonon, videókapcsolat keretében is beszélt egymással.

A két politikus a vakcinázási ütemezésről, a gazdasági újraindulásról, a migráció ellenőrzéséről, a család védelméről egyeztetett - olvasható a párt közleményében.

Az affaritaliani.it politikai hírportál szerint a Fidesz képviselőinek helyére a néppárti frakcióban éppen a Salvini vezette Liga pályázik,

amely sajtóértesülések szerint a következő hetekben tervezi jelentkezését a képviselőcsoportba. A jobboldali Liga most az Identitás és Demokrácia képviselőcsoport tagja. A Liga a Mario Draghi vezette, nemrégiben alakult

olasz koalíciós kormányhoz csatlakozva egyebek között az Európai Néppárthoz való közelítést akarta magának biztosítani,

ahogyan ezt korábban Giancarlo Giorgetti, a Liga politikai tanácsadója, Salvini jobbkeze, a Draghi-kormány jelenlegi gazdasági fejlesztési minisztere hangsúlyozta. Ha a Liga csatlakozik az EPP-frakcióhoz, amelynek tagja a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszország is, akkor az Európai Néppártban az olasz képviselők lesznek többségben. Az olasz sajtó találgatása szerint

a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjához csatlakozhat,

amelynek elnöke tavaly ősztől Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) vezetője. Orbán Viktor február 25-én írt üzenetet Giorgia Meloninak, melyben a két párt közötti együttműködést erősítette meg, miután az Olasz Testvérek nem lépett be a Draghi-kormányba, és ellenzékbe vonult.

(MTI)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. március 04. 21:10
Ez csak egy vélemény egy lehetőségről. Semmi több.
DoomGuy
2021. március 04. 13:32
Nem tudom, hogy így van-e, de ha így van, akkor egyre inkább a drminiszterelnökúr kezét és stratégiáját kezdem látni benne. Eddig is egymaga double penetration-be dobta bármelyik brüsszelitát (pedig ez fizikailag képtelenség), és lehet, hogy Weber is most hajol le egy autofellációra...
btete
2021. március 03. 22:33
Orbán beviszi maguk helyett Salviniékat a Náppártba ekkor hülyeséget rég hallottam. Salvini szerintem tudja, hogy sokkal többet ér egy EU kormánykoaliciós nagyfrakcióhoz tartozni mint egy sokkal kisebb érdekérvényesítő kis frakcióba lenni.
elfújta az ellenszél
2021. március 03. 21:56
Nagyon messze még az EP választás, most bőven lehet helyezkedni. Akkor taktikázik ügyesen Orbán, ha kézben tart minden szálat amiből a jövőben valamit lehet még csinálni. A brüsszeli szappanoperának lesz még jó sok folytatása
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!