Rigában ezrek tüntettek az oltás ellen

2021. augusztus 19. 07:53

Kijelentették: azoknak az embereknek, akik a kormányban ülnek, távozniuk kell, ez tiltakozásuk fő célja.

2021. augusztus 19. 07:53
null

Több ezren tüntettek a lett főváros, Riga központjában szerdán a koronavírus elleni korlátozások és a kötelező védőoltás ellen. A megmozdulás résztvevői Riga óvárosán keresztül a Szabadság emlékműhöz vonultak, ahol virágokat helyeztek el, majd az elnöki palotához mentek tüntetni. A menet élén Ainars Slesers volt gazdasági és kommunikációs miniszter haladt, aki azt mondta, hogy a gyűlés célja az erőszakmentes hatalomváltás.

Kijelentette: azoknak az embereknek, akik a kormányban ülnek, távozniuk kell, ez tiltakozásuk fő célja. Hozzátette,

forradalmat és a kormány megdöntését kezdeményezték, de békés úton.

Tüntetnek, bár nem lenne szabad

Armands Ruks, a lett rendőrség parancsnoka figyelmeztette a résztvevőket, hogy a rigai városi tanács ugyan hozzájárult két szerdai tüntetés megtartásához, de a koronavírus elleni korlátozások értelmében ezeken az eseményeken legfeljebb 50 ember gyűlhet össze. A szabály megszegőit 2000 euróig terjedő pénzbírsággal sújtják.

Ennek ellenére, mire a gyűlés megkezdődött, több ezer ember állt az elnöki rezidencia kapuja előtt. Egyes résztvevők plakátokat tartottak a kezükben, amelyekre egyebek között a kötelező védőoltások elleni, az alkotmányos szabadságjogok tiszteletben tartására felszólító jelszavakat írtak. Míg mások hangosan skandálva Egils Levits államfő és Krisjanis Karins kormányfő távozását követelték.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Toms Kalnins

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvanpeter
2021. augusztus 20. 13:47
Az ész minden állomáson és megállóhelyen megáll.
tgely
2021. augusztus 20. 10:26
Anarchisták végveszélyben avagy akik a tűtől is félnek. Van ilyen. Tűfóbia. Le kell dobni a feszkót. Tolerálható, nem? Ha most a hatalom rákényszerítene, hogy pókokat kell a fejedre rakni, lehet te is tüntetnél... de nem venné ki jól magát. Mármint, ha a hatalom ilyenre kényszerítene, mert nem akarja, hogy meghalj, ezért általában nem kényszerít az arachnofóbiád megélésére. Ja az oltás nem önkéntes, hanem kényszer! Saját magam megkényszerítése a betegség elkerülése érdekében. Ez fájdalmas. Elhiszed? Halni akarok, nekem ne mondja meg senki, hogy ne. Ez az én jogom, amiért tűntetni fogok. Mit adtak nekünk egyáltalán a rómaiak? A halálunk végveszélyét artikuláljuk. Te nem mondhatod meg nekem mi a jó! A hatalom nem véd meg! Tessék! Látod? Megint jönnek a rendőrök... üldöznek, meneküljünk! Itt k-rva diktatúra van!
balbako_
2021. augusztus 19. 22:16
Hülyének lenni EU-s alapjog. (Élnek is vele sokan nálunk is)
yanoo
2021. augusztus 19. 20:38
Lazák, mint a Riga lánc.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!