A baloldaltól semmi jóra nem számíthatunk

2022. február 08. 15:35

Ma is ott ülnek a parlamentben azok a baloldaliak, akik 23 millió románnal riogattak. Interjú.

2022. február 08. 15:35
null
Zsigmond Barna Pál

„Az utóbbi négy évre visszatekintve, melyek azok a magyar kormányzati eredmények, amelyekre ön erdélyi, marosvásárhelyi származású Fidesz-képviselőként a leginkább büszke?
Az elmúlt négy évben soha nem látott teljesítményt mutatott a magyar gazdaság növekedése. Közel egymillió új munkahely jött létre, látványosan emelkedtek a bérek, és számos beruházás valósult meg, többen dolgoznak, mint a rendszerváltozás óta bármikor.

Miért fontos ez? Most egy olyan korszak kapujában állunk, ahol lehetőségünk van a magyar nemzet gazdasági értelemben vett további megerősítésére. Emlékezzünk vissza, mekkora lépés volt a kétezres évek elején, amikor a státusztörvény elfogadásával kulturális, majd 2010-től kezdve, az egyszerűsített honosítás és szavazati jog megadásával pedig közjogi értelemben vett egyesítésről beszélhettünk. A következő években egy újabb lépcsőfok elé érkezünk, amely meglépéséhez elengedhetetlen, hogy a Kárpát-medencére egységes gazdasági térként tekintsünk, valamint hogy hazánk gazdasága a következő években is hasonló növekedést mutasson. Ehhez arra van szükség, hogy Magyarország folytathassa azt az utat, amelyen 2010-ben elindultunk.

A baloldali ellenzék rendszeresen »kidobott pénzekről« beszél a határon túliaknak szánt támogatások kapcsán. »Megéri« Magyarországnak anyagi segítséget nyújtani a külhoniaknak?
Őszintén kívánom, hogy egyszer ezeket a baloldali politikusokat személyesen körbe vezethessem szerte a Kárpát-medencében, és megmutathassam számukra azokat a beruházásokat, óvoda- és iskolafelújításokat, amelyekre ők kidobott pénzként gondolnak! Jó lenne, ha találkoznának azzal a sok ezer családdal és gyermekkel, akik érdekében történnek ezek a beruházások. Remélem, egyre kevesebben vannak azok, akik számára bizonygatni kell, hogy a határon túlra szánt gazdaságfejlesztési források Magyarország szempontjából nem »kidobott pénz« kategóriájába tartoznak, hanem a magyar gazdaság elemi érdekeit is szolgálják. Nagyobb piac, több együttműködési lehetőség, nagyobb növekedési potenciál, win-win helyzet!

Ugyancsak visszatérő vád a támogatások »átláthatatlansága«.
Ne üljünk fel az ellenzék nemzetpolitikai célok elleni propagandájának. Emlékezzünk vissza, hogy a Gyurcsány Ferenc által vezetett magyarországi baloldal hányszor uszított a határon túli magyarok ellen. Ma a magyarországi ellenzék nemzetpolitikai szempontból is ugyanazt a gyurcsányi irányt szajkózza, amelynek alapkövét a 2004. december 5-ei népszavazással tették le. Ma is ott ülnek a parlamentben azok a baloldali megmondóemberek, akik 23 millió románnal riogattak, vagy az a Bangóné, aki a családjával együtt plakátokon hergelte az anyaországiakat, hogy jönnek az erdélyiek, és elveszik a munkahelyeket.

Gyurcsányék most azzal is kampányolnak, hogy el kell venni a külhoni magyaroktól a szavazati jogot, amit mára az egykor önmagát nemzeti-radikálisnak aposztrofáló Jobbik is megnyirbálna. Szabó Tímea és Vadai Ágnes kirohanásairól ne is beszéljünk. Amit az Országházban műveltek, a külhonban élő magyarok számára adományozott szájmaszkokkal kapcsolatosan, az egyszerűen vérlázító.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KZsani
2022. február 11. 19:58
Nagyon jó cikk!
Agrippa
2022. február 09. 10:11
"kívánom, hogy egyszer ezeket a baloldali politikusokat személyesen körbe vezethessem szerte a Kárpát-medencében" "Jó lenne, ha találkoznának azzal a sok ezer családdal és gyermekkel, akik érdekében történnek ezek a beruházások." Ugyan miért hatná meg őket? Sokkal könnyebb mindezt negatívumként beállítani és hergelni a saját szavazóikat.
dakotasámán
2022. február 08. 20:35
"Ma is ott ülnek a parlamentben azok a baloldali megmondóemberek, akik 23 millió románnal riogattak,..." ma is ott ülnek a parlamentben, akik 50 millió migránssal riogattak. ebből zorbán rogán be is engedett 60 ezret a letelepedési kötvénnyel. az orosz maffiózók beengedésével nyaltak putyinnak. azoknak az oroszoknak, akik 48-at és 56-ot vérbe fojtották.
Akitlosz
2022. február 08. 19:41
Még a kommunista diktatúra utódpártja is ott ül a parlamentben, akkora a "rendszerváltás".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!