„Győzött a vallásszabadság!” – magyar keresztények Päivi Räsänen felmentéséről

2022. március 30. 18:07

Örömüknek adnak hangot a magyar keresztények, miután szerdán Helsinkiben felmentették a vádak alól Päivi Räsänent. A volt finn belügyminisztert, aki jelenleg is kereszténydemokrata parlamenti képviselőként szolgál, a Biblia idézéséért vonták vád alá. A Mandinernek nyilatkozó lelkipásztorok és közszereplők azonban arra is figyelmeztetnek, a kereszténység csatát nyert ugyan szólásszabadságáért, de a háború vége még messze van.

2022. március 30. 18:07
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

Egyöntetűen örömüknek adtak hangot azok a keresztények, akiket lapunk megkeresett azt követően, hogy szerdán Helsinkiben első fokon felmentették az ellene hozott valamennyi vád alól az ország korábbi belügyminiszterét. Päivi Räsänen kereszténydemokrata képviselőt azért állították bíróság elé, mert több ízben is úgy idézett a Szentírásból, hogy azt a fősodratú lobbi nem tolerálta, ezért gyűlöletbeszédet kiáltottak.  

„Nagyon nagy hála van a szívemben. Tudom, hogy sokan imádkoztunk magyar evangélikusok közül is ezért a döntésért és hálás vagyok, hogy Isten megmutatta hatalmát ebben a döntésben” – mondja a Mandinernek Kiss Máté.

Az evangélikus lelkész szerint elgondolkodtató, hogy ez a helyzet egyáltalán kialakulhatott. „Sokan most kezdtünk el azon gondolkozni, mit jelent a vallás- és szólásszabadság, de örülünk, hogy még Európában is lehet szabadon szólni, megvallani hitünket és a Bibliát idézve bizonyságot adni Krisztusról” – mutat rá. Az evangélikus politikus ügyével kapcsolatban azt is hozzáteszi, továbbra is imádsággal gondolnak Räsänen asszonyra és köszönik a kiállását. „Sokat jelentett nekünk az ő bátorsága” – hangsúlyozza Kiss Máté. 

Az ügynek még nincs vége?

Nagyon örülök annak, hogy ez így alakult, de úgy érzem, az ügynek még nincs vége. Nem akarok vészjósló lenni, de az ügyészség szívós nyomulására rá kell mutatni és abból okulnunk kell – hívja fel a figyelmet Márkus Tamás. A református egyház lelkésze egy másik aspektusra is felhívja a figyelmünket.

A lelkész számtalan hasonló perre számít Európa-szerte. Mint mondja, „egy szélsőségesen progresszív hazai blog is folyamatosan támadja azokat a keresztényeket, akik nem az ateista baloldal támogatására szólítanak fel és már gyűlöletbeszédről írnak hitvalló keresztény lelkészekkel kapcsolatosan”. Úgy látja, az ügy tanulsága, hogy „nem szabad hátradőlnünk a székünkben, a vádakra pedig reagálni kell, különben a fejünkre nőnek. Ebben is példát kell vennünk Päivi Räsänenről” – hangsúlyozza a református lelkész. 

Fellélegzett a keresztény közösség

„Hatalmas fellélegzés számunkra a döntés, hiszen nagyon hosszan vártunk az ítéletre, amelynek kimenetelét nem lehetett sejteni. Maga Räsänen egyébként a felmentésére számított, így neki nem lehet meglepetés a mai ítélet” – mondja a Mandinernek Kulifai Sára. A Hetek újságírója, aki főszervezője volt februárban a budapesti finn nagykövetség előtti tüntetésnek, ugyanakkor hozzáfűzte: „nem felhőtlen az örömünk, mert önmagában az, hogy évekig meghurcoltak egy keresztény képviselőt bibliai álláspontjáért, olyan precedenst teremthet, ami megfélemlítő lehet nem csak a finn, de az európai keresztények számára is”.  

Kulifai Sára rámutatott arra is, hogy Päivi Räsänent elsőfokon mentették fel, de a finn főügyész máris arra utalt, hogy másodfokon kell folytatni az ügyet.

Beszéltem Räsänen asszonnyal telefonon, ő is arra számít, hogy a másodfokú eljárás során kell tovább harcolnia Nem kizárt az sem, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán dől majd el a keresztény szólás- és vallásszabadság ügye – mondta a keresztény újságíró. „A képviselő asszony azzal kezdte a hívást, hogy személyesen fejezte ki a magyaroknak a háláját és köszönetét. Rengeteget jelentett számára a sokezer fős tüntetésünk, erőt merített belőle!” – tolmácsolta a finn kereszténydemokrata politikus szavait Kulifai Sára.

Mi lett volna a nemzetközi nyomás nélkül?

Az ítélet hallatán örömének adott hangot Makláry Ákos is. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége elnöke biztos benne, hogy a keresztényeknek ez egy hatalmas megerősítés, mégpedig abban, hogy „fel kell vállalnunk a hitünket, ugyanakkor erőt ad ahhoz, hogy tanúságot tegyünk Krisztusról. Akármilyen világszemlélet is vesz körül minket, R asszony kiállásából erőt kell merítenünk” – mondta a görögkatolikus parókus. Arra hívott, hogy a példából erőt merítve „legyünk bátor keresztények”.

„Európában óriási jelentősége van annak, hogy mi, keresztények, hogyan vállaljuk fel a hitünket társadalmi kérdésekben. Erőforrás számunkra ez a döntés és Räsänen asszony kiállása” – fogalmazott a KÉSZ elnöke.

„Győzött a vallásszabadság!” – konstatálta lapunknak Faragó Renáta. A CitizenGO munkatársa gondolatkísérletében felvetette; érdekes lenne megtudni, mi lett volna az eredmény, ha nem nehezedik Helsinkire a nagy erejű nemzetközi nyomás. Mint mondja, hazánkhoz hasonlóan számos országban tüntetéseket szerveztek a finn nagykövetségek előtt, amelyeken átadták a CitizenGO által indított petíciót, az ahhoz összegyűjtött 350 ezer aláírással. Rámutat, ezeket a tüntetéseket a nagykövetségek kötelesek voltak jelenteni a finn külügyminisztériumnak, így az állam tisztában lehetett azzal, hogy Finnország jó híre is tétté vált. 

A keresztény szervezet munkatársa, aki a második tárgyalási fordulón személyesen is jelen volt Helsinkiben, ugyanakkor arra figyelmeztet, „a győzelem ellenére is sikerült példát statuálniuk a képviselő asszony ügyével, hiszen ezek után kétszer is meggondolja egy finn politikus, vagy bárki más, hogy szembe mer-e szállni a fősodratú médiával, és ki mer-e állni a hitéért, tudván, hogy éveken át bíróság elé citálhatják érte, és egy vagyont fizethet az ügyvédeinek a védelemért”.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2022. március 30. 22:13
A Citizen petícióját én is aláírtam.
Zaj001
2022. március 30. 22:00
Ha menekülnie kell, befogadjuk.
olajfa1
2022. március 30. 22:00
Szerintem "piruszi győzelem" volt ez! " lelkipásztorok és közszereplők azonban arra is figyelmeztetnek, a kereszténység csatát nyert ugyan szólásszabadságáért, de a háború vége még messze van." Vagyis a szólásszabadságnak meg a vallásszabadságnak A KERESZTÉNYSÉG ELÖTT!!! VÉGE VAN! Vagyis mindenkinek mindent szabad. csak a keresztényeknek NEHOGY AZT GONDOLJÁK HOGY ŐK EGYENLŐEK LENNÉNEK!... MERT ANNYIRA NINCSEN SE SZÓLÁSSZABADSÁG, SE VALLÁSSZABADSÁG!
fatman
2022. március 30. 20:59
ez jó, de sajnos nem lettem optimistább...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!