Megadja Gábor: A woke-izmust a szellemi elit tagjai találták ki

2022. június 03. 12:35

A konzervatívok eredendően ódzkodnak a világnézeti tisztázó vitáktól, amelyek arra törekednek, hogy általuk megmondják, ki az igazi konzervatív és ki nem az – aki erre a vitára vágyik, logikájában közel kerül a baloldalhoz, figyelmeztetett Megadja Gábor.

2022. június 03. 12:35
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Molnár Tamás kutatóintézet közös konferenciáján előadó eszmetörténész szerint a hatalomellenesség hamisítatlan értelmiségi termék, ami megfelel a tömegelvárásnak. Elismerve, hogy a sikeres politikához szükség van szellemi teljesítményre, felhívta a figyelmet, hogy politikai sikerre ugyanúgy, amely tézist azonban az értelmiség már nehezebben fogad el. A buborékban leledző értelmiségi a saját benyomásai alapján kíván nagy válaszokat megfogalmazni, ami téves eredményekhez vezet – jelezte Megadja Gábor.

Beszélt arról is, míg a keresztény kultúra védelme a 2000-es években csupán körülbelül 20 százalék számára volt fontos és a társadalom ekkora hányada mondta azt, hogy egy kormánynak ez feladata, mára az arány nyolcvan százalékra nőtt. Van tehát egy egyértelmű jobboldali konjunktúra, amiről nyugaton csak álmodni mernek, mutatott rá. 

A kontra.hu főszerkesztője szerint a konzervatívoknak mindig „itt és most” kell cselekedniük, azaz prudensnek kell lenniük, nem pedig valamiféle reakciós utópia követésében kell megtalálniuk magukat.

A jelenben kell cselekedni és politikát formálni – a jelenlegi magyar jobboldali kormányzás ezt felismerte és meg is valósítja, tette hozzá. 

Az intézmények jelentőségét elismerve figyelmeztetett: a baloldal több évtizedes nagy meneteléssel elfoglalta az intézményeket és a médiát is, tehát azok az intézmények, amelyeket a konzervatív azonnal véd, sok esetben a baloldal irányítása alatt állnak, ezt pedig kötelezően fel kell ismerni. 

A partikuláris keretben kell ésszerűen dönteni, ez a helyzet pedig olykor radikális cselekvéseket kíván meg, amitől a konzervatívoknak nem szabad félniük. „A gordiuszi csomót néha érdemesebb átvágni, nem pedig megfejteni”, fogalmazott Megadja Gábor. Arra emlékeztette hallgatóságát, a létező viszonyok mindig tökéletlenek, aki pedig tökéletes rendszert követel, inkább nevezhető utópistának, mint konzervatívnak. 

Az eszmetörténész kitért arra is, döntéseket nem személytelen mechanizmusok és intézmények, hanem személyek hoznak, ami olykor nagyvonalú feledésbe merül.

Leszögezte: a balos elhajlásokat angolszász importterméknek tekinthetjük, amire nincs szükségünk. 

Megadja Gábor – a néhai Antall Józsefet idézve – úgy fogalmazott, „Igazán nagy marhaságot csak tanult ember tud mondani”, majd hangsúlyozta, hogy a wokeizmust sem wyomingi farmerek, vagy dunántúli gazdálkodók találták ki, hanem nagyvárosi értelmiségiek, a szellemi elit tagjaiként kezelt szereplők álltak elő vele.

A nyugati trendekkel szemben azonban „a hazai konzervatívok éppen azért sikeresek ma, mert pragmatikusak és nem ideologikusak” – zárta előadását Megadja Gábor.

Utána lapunk munkatársa, Szilvay Gergely beszélt az általa konzervatív témavakságnak nevezett jelenségről. Mint mondta, a konzervatívok elsősorban két nagy témakörben járatosak, az egyik a saját eszmetörténetük, a másik az államtan-kormányzás kérdése: „ha tetszik, kiemelt figyelmet szentelünk annak, Edmund Burke mikor hová tett vesszőt a mondataiban, és ezt hogyan kell értelmezni a koramodern brit eszmetörténet kontextusában.”

Szerinte viszont nem csak erre a két témára kellene reflektálnia a konzervatívoknak, hanem a mindennapok, a közélet felmerülő témáira is, és

nem elég azt mondani, „ez a hagyomány”, hanem érvelni a konzervatívoknak érvelniük kell az igazuk mellett:

„ahogy azonban Lánczi András rámutat a kommunizmussal, és Molnár Attila Károly a liberális világrenddel kapcsolatban, nem biztos, hogy a konzervatívoknak bármilyen épp létező berendezkedést és bevett értelmezést meg kell őriznie. Mi történik, ha a hagyomány már nem sugalmaz, vagy nem halljuk, hogy mit sugalmaz? Ez a felvetés a konzervatív paradoxon jól ismert felvetése. Ám ez csak akkor paradoxon, ha status quo konzervatívok vagyunk, és nincs másunk, csak a folytonosság védelmezése.”

Szilvay szerint nem csak hagyományokat kell védeni, hanem egy hagyományos gondolkodásmódot is, amellyel érvelni lehet, s szerinte például ilyen az augusztiniánus és a tomista filozófia hagyománya: „a koramodern idők, Vesztfália és Burke előtt is voltak számunkra értékes gondolkodók. Vagy mondhatnám úgy: Szent Ágoston és Burke és De Maistre között. Ha a modernek és posztmodernek elkövetik azt a hibát, hogy nem látnak vissza 1789 előttre, és úgy tesznek, mintha a világot ekkor teremtették volna, akkor nekünk sem szabad elkövetni a hibát, hogy nem látunk vissza 1648 és 1588 előttre.” 

Szerinte a hagyomány fogalmának kifejtésére a konzervatívok segítségére tud sietni a teológia és a néprajz. Mindent egybevetve pedig arra szólított fel, hogy a konzervatívok

váltsák aprópénzre a konzervativizmust.

Ezt nevezte Szilvay alkalmazott konzervativizmusnak. 

Békés Márton: Sikeres a magyar jobboldali törzsszövetség rendszere
A magyar konzervativizmus végre a maga útját járja, a jobboldali politika pedig egymás után szállítja a földcsuszamlásszerű győzelmeket, fogalmazott az NKE és a Molnár Tamás Kutatóintézet konferenciáján Békés Márton. Tudósításunk első része.

A magyar konzervativizmus végre a maga útját járja, a jobboldali politika pedig egymás után szállítja a földcsuszamlásszerű győzelmeket, fogalmazott az NKE és a Molnár Tamás Kutatóintézet konferenciáján Békés Márton.

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád 

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2022. június 03. 16:05
"Szerinte a hagyomány fogalmának kifejtésére a konzervatívok segítségére tud sietni a teológia és a néprajz. Mindent egybevetve pedig arra szólított fel, hogy a konzervatívok váltsák aprópénzre a konzervativizmust. Ezt nevezte Szilvay alkalmazott konzervativizmusnak." Az a törekvés, ami az egésze szellemi életet a politika alá igyekszik gyűrni, annak a szolgálójává tenni, egészen megdöbbentő. Ez jut róla eszembe: Bír 9, 8. Egyszer elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk! 9. De az olajfa így felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? 10. Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, és uralkodjál rajtunk! 11. De a fügefa is azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? 12. Azután a szőlőtőnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk. 13. Azonban a szőlőtő is azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett? 14. Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk. 15. És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jőjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: de hogyha nem, jőjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.
Gyzoltan
2022. június 03. 15:33
"Megadja Gábor: A woke-izmust a szellemi elit tagjai találták ki" A fene tudja, hogy szellemi elit e! -dehogy zsidók, az biztos! Az embereket megosztó, kijátszó, szembefordító ideológiák gyártásának kizárólagos, privilegizált joga csakis a zsidóságot illeti! Ők a zsidóság neves harcosai, meg rendületlenül gyártják a gazdaállatnak, a barom-embereknek az ideológiákat, korlátlan világuralmuk igazolja, hogy sikerrel! Megérdemeljük reménytelen sorsunkat...
reepcze
2022. június 03. 15:31
Egy nagyon fontos mondat Megadjától: "A baloldal több évtizedes nagy meneteléssel elfoglalta az intézményeket és a médiát is, tehát azok az intézmények, amelyeket a konzervatív azonnal véd, sok esetben a baloldal irányítása alatt állnak, ezt pedig kötelezően fel kell ismerni." Egyetértek: nem mind hagyomány, ami régi. Szilvaytól pedig egy "veszélyes": "a hagyomány fogalmának kifejtésére a konzervatívok segítségére tud sietni a teológia és a néprajz." Csak aztán P. Rita nehogy mellőzhetetlenül fontossá tegye magát ennek a mondatnak az ürügyén, mert lesz nekünk olyan hagyomány, hogy attól koldulunk!
Pelso j.
2022. június 03. 15:27
Jó, jó, de mi a fene az a woke-izmus, s mit érdekel engem, - tűnődik el sok-sok hazai átlagember. Ennél kevésbé már csak Lánczi és Molnár Attila Károly khmm, rámutatásai érdekesek számukra. De legalább Megadja kiírhatott magából valamit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!