Riporterek Határok Nélkül: kivégeztek egy ukrán újságírót

2022. június 22. 11:13

A háború kezdete óta legalább nyolc újságíró halt meg Ukrajnában, miközben a munkáját végezte.

2022. június 22. 11:13
null

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) riportot tett közzé egy korábban elhunyt ukrán újságíró, Maks Levin halálával kapcsolatban. Azt írták: a tárgyi bizonyítékok arra mutatnak, hogy Levint társaival együtt megkínozták és kivégezték az orosz katonák – olvasható az Index cikkében.

A portálon azt írják: Maks Levin március 13-án halt meg két társával együtt egy kijevi közeli erdőben, a holttesteket azonban csak az oroszok kivonulása idején, április 1-jén találták meg. Az RSF szerint Levin a háború első napjaiban kapcsolatba lépett néhány katonával, akiket még a 2014-es donbaszi harcokban ismert meg, majd a frontvonal utazott, hogy beszámoljon a fejleményekről.

Már legalább nyolc újságíró halt meg

Ebben segített a drónja is, amelyet azonban március 10-én elvesztett a Kijevi területen, Moscsun község mellett egy erdőben. Három nappal később ezt a drónt megpróbálta visszaszerezni,

de akkor az oroszok katonák már az erdő jelentős részét megszállták, és elfogták őket. 

Az RSF munkatársai utólag a helyszínen megállapították, hogy 14 lövedék eltalálta Levin autóját. Véleményük szerint azonban az újságírót nem az autójában lőtték le, hanem hideg vérrel kivégezték, vélhetően azt kővetően, hogy kivallatták és esetleg meg is kínozták. 

A Riporterek Határok Nélkül emlékeztetett arra, hogy a háború kezdete óta legalább nyolc újságíró halt meg Ukrajnában, miközben a munkáját végezte. A legutóbbi eset a francia Frédéric Leclerc-Imhoff halála volt. 

Nyitókép: RUSSIAN DEFENCE MINISTRY / SPUTNIK VIA AFP 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ben Jeremiah
2022. június 23. 07:04
1. "Azt írták: a tárgyi bizonyítékok arra mutatnak, hogy Levint társaival együtt megkínozták és kivégezték az orosz katonák – olvasható az Index cikkében." 2. a cikk végén: "hanem hideg vérrel kivégezték, vélhetően azt kővetően, hogy kivallatták és esetleg meg is kínozták. " Azaz a konkrét megkínozták és kivégezték-ből lett VÉLHETŐEN és ESETLEG. És ebből lett egy cikk. Aminek a valóságtartalma NEM vélhetően nulla. Hiszen saját magukat cáfolják, de csak a legvégén, ameddig egy gyökketes íkújú városi már nem olvas.
Ben Jeremiah
2022. június 23. 06:59
Ó paszmeg! Egy civilruhás az erdőben (megtalál?t )drónnal, ahol katonák valami műveletet folytatnak. Nyilván elfogják, és ha a helyzet nem teszi lehetővé, hogy hátravigyék az elhárítótiszthez, akkor kivégzik. Aki partizán, az partizán, még ha újságróigazolványa is van.
SkyCopy
2022. június 22. 21:38
Eddig a nyugati média még sosem mondott az ukránokról rosszat, sőt a háború okait sem firtatják. Hát persze hogy nem! Jól megy a biznisz, ehhez meg az oroszokat démonizálni kell. Valahogy a szovjetekből átvedlett "demokratikus és humanista, csupa szív és jóság" ukrajna egy csettintésre a világ kedvence lett a konzumidióták körében. Ukrán maffiáról senki sem hallott, az ukrán extrém mértékű korrupcióról sem, sem a nacionalizmusukról, a kisebbségek semmibevételéről, az erőszakosságukról és még sorolhatnám...
Forgalmazó
2022. június 22. 21:11
Az ukránok végzik ki az újságírókat és azokat akiket nem ők hívnak meg nem a soros hálózat tagjai. Nehogy az igazságról tudosítsanak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!