Francis Fukuyama: Ukrajnának területeket kell visszaszereznie

2022. július 25. 10:56

Szerinte ha az ukránok nem tudnak sikereket felmutatni, „akkor felerősödnek a felhívások, hogy Kijev adja fel”.

2022. július 25. 10:56
null

Francis Fukuyama a Deutsche Wellének kifejtette: Oroszország minden gondja egy csapásra rendeződne, ha Trump 2024-ben visszatérne a Fehér Házba. A Stanford Egyetem politológiaprofesszora szerint ugyanis a volt elnök „egyértelműen kivezetné az USA-t a NATO-ból, azaz teljesülne Moszkva nagy vágya”.

Ezért tartja a szakértő igen fontosnak, hogy Ukrajna a nyáron területeket szerezzen vissza az ország déli részén. Szerinte ugyanis a Nyugat egysége attól függ, továbbra is hisznek-e az emberek abban, hogy katonai eszközökkel pontot lehet tenni a válság végére.

Ha nem, akkor felerősödnek a felhívások, hogy Kijev adja fel”

– fogalmaz.

Fukuyama úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin hazudik, amikor azt állítja, hogy Ukrajnában igazából még el sem kezdődött a tánc. Az orosz hadseregnek ugyanis nincs elég embere. A hadművelet kezdetéhez képest 20 ezer katonát vesztett, a sebesültek száma 60 ezer, tehát a bevetett élőerő egyharmadára immár nem számíthat. Plusz ott vannak a hadifoglyok.

Mindez katonai katasztrófával ér fel szerinte. Ráadásul a támadók nemigen jutnak előre a Donyecki-medencében, és nem valószínű, hogy jelentős tartalékaik volnának. Ily módon az ukránoknak délre kellene összpontosítaniuk, fel kellene szabadítaniuk Herszont és az Azovi-tenger más part menti városait. A nyár végére ott nagy sikereket érhetnek el, és így újra megindulhatna az agrárkivitel.

Fukuyama szerint Oroszország nagyon hasonlít a náci Németországra, mert a szélsőséges nacionalizmus jellemzi. Az ipar gyenge és minden hatalom egy ember kezében van. Ezzel szemben Kínában ott az igen fegyelmezett, nagy kommunista párt, hasonló képződmény az oroszoknál nincsen. Ezért nem is stabil a rezsim: nincs világos ideológiája és akik követik, azoknál az a mozgatórugó, hogy valamilyen okból nem szeretik a Nyugatot.

Nyitókép: Leemage via AFP

Összesen 84 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hájas Gerzson a hitlerszakértő
2022. július 26. 18:05
A nyugat vágyainak magyar hangja
Szedlacsek
2022. július 26. 08:23
Most hogy a történelem véget ért, illő tisztelettel megkérdezném a professzor urat: mire fel ez a kapkodás?
Reszelő Aladár
2022. július 25. 17:29
Tehát ha Trump jönne, akkor béke lenne, ami rossz. Amúgy pedig az ukránok ha nem nyernek, akkor gyávák. Ideje lenne az ukránoknak elmagyarázni világosan, hogy az azért kell harcolniuk, mert már most ezer milliárdokkal tartoznak a gazdáiknak, hogy aztán rabszolgaként dolgozhassanak neki. Cserébe elmondhatják, hogy a nyugathoz tartoznak.
Danaida
2022. július 25. 16:12
"Az orosz hadseregnek ugyanis nincs elég embere. " Tényleg??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!