Dániel Péter mólóra állt Eilatban: A korrupt orbáni diktatúra reménytelensége immár csak halvány emlék

2023. január 09. 19:59

Mint írta, ezekről a dolgokról beszélgettünk séta közben.

2023. január 09. 19:59
null

Dániel Péter újfent bejelentkezett Izraelből: az eilati mólóhoz mentek a feleségével és elbeszélgettek Magyarországról – legalábbis új Facebook-posztjának tanúsága szerint. Kifejtette, már 10. éve élnek Izraelben s

Mint írta, hozzászoktak, hogy „van remekül működő, modern egészségügy és igazi társadalmi szolidaritás. Természetes, hogy a fizetéséből mindenki jól megél, nincs áruhiány és sorbanállás. A hivatalokban percek alatt minden elintézhető, sokszor telefonon vagy az interneten keresztül is. Működhet egy ország normálisan is”.

Kifejtette a véleményét a nemzeti konzultációról is: „A közpénzeket értelmes dolgokra is lehet költeni, nemcsak felesleges stadionokra, óriásplakátokra, értelmetlen nemzeti konzultációkra és az aljas politikus bűnözők luxusára.... Ezekről a dolgokról beszélgettünk séta közben”.

Az ügyvéd azzal zárta sorait, hogy „minden kedves barátjának” szép hetet kívánt.

Nyitókép: Dániel Péter Facebook-oldala

Összesen 164 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
grad
2023. január 12. 13:12
Én örülök, hogy jól érzi magát ott. De még jobban, hogy mi is itt nélküle!
Nabakker
2023. január 11. 19:43
Szerintem egy bitó jobban állna neki!
sal.josef.klein
2023. január 11. 16:43
Sajnos az egoizmus - a nektek mindent szabad és minden jár, persze a felelősség és társadalmi felelősség rátok nem érvényes - szemszögéből csak eddig juttok el. De az, hogy ki mit tett érdemben az országért, és milyen lehetőségek, adottságok és ellenszél mellett, az nem jut el az értelmetekig.
dr. Dániel Péter ügyvéd
2023. január 11. 11:01
Na mára befejezem az oktatást. Zárszóként annyi, hogy a legtöbb magyar bunkó megérdemli a korrupt orbáni diktatúrát és a kilátástalan szegénységet! Zsák a foltját.... nektek Mohács kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!