Le Figaro Ferenc pápa látogatásáról: imáinak egyetlen iránya lesz, Ukrajna

2023. április 27. 08:12

A francia lap szerint a pápa azért látogatja meg majd a Rózsák terei görögkatolikus templomot, hogy a jelentős görögkatolikus lakossággal rendelkező Ukrajnáért imádkozzon.

2023. április 27. 08:12
null

A Le Figaro online felülete a pápa magyarországi látogatását beharangozó cikket tett közzé. Eszerint Magyarország rezzenéstelenül készül Ferenc pápa érkezésére, ugyanis ez a nagy keresztény hagyományokkal rendelkező ország nem vette jó néven a pápa viselkedését 2021. szeptember 12-én. A katolikus egyház feje meglehetősen hidegen kezelte Orbán Viktort és a miniszterelnök bevándorláspolitikáját, ami miatt úgy tűnt, megveti az országot, ahol alig néhány órára állt meg.

Mostani, utazásának mintája klasszikusnak tűnik, de a tét miatt nem az.

A cikk ismertette a háromnapos út programját, majd megállapította, hogy egy hete egy jelentős ponttal egészült ki: Ferenc szombat késő délelőtt egy kis, görögkatolikus szertartású templomba megy, ahol nem fog beszélni, de imáinak egyetlen iránya lesz: a szomszédos Ukrajna, ahol sok görögkatolikus él.

A cikk szerint a magyar politika azzal büszkélkedik, hogy a fegyverhasználattal szembeni és a béketárgyalásokat sürgető álláspontja azonos a Vatikánéval.

A Vatikán szerint a pápa arra használja az Ukrajnával határos, Oroszország barátjának számító ország helyzetét, hogy újabb felhívásokat tegyen a tűzszünetre és egy ukrajnai békekonferenciára, írja a francia lap.

A Vatikán hajlandó lenne eljárni ez ügyben, de Oroszország nem érti, hogy a katolikus egyház feje miért akart beleavatkozni az ügybe. Felmerül a kérdés a Vatikán szemében, hogy Orbán Viktor milyen szerepet játszhat a tárgyalások lehetőségének megteremtésében. Ferenc pápa jobb kapcsolatokra törekszik a magyar kormányfővel, akinek az Egyesült Államokkal és a NATO-val szembeni szabadsága tetszik az egyházfőnek. Más kérdések, mint a környezetvédelem, illetve a hagyományos család védelme szintén átfedésben van a katolikus egyház elképzeléseivel, még akkor is, ha a homoszexuálisok témájában vannak megközelítési különbségek. Magyarország élen jár a „genderideológia” terjedésével szemben. 

Nyitókép: MTI/EPA/Reuters pool/Guglielmo Mangiapane

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2023. április 27. 18:55
Aki nem érti mi van, az jobb, ha nem szól bele.
EX - Terminátor
2023. április 27. 14:41
Azt majd a pápa megmondja.
southwind5
2023. április 27. 12:33
elképzeltem jézust golyóálló autón, hogy a 12 apostol az autó mellett fut, nehogy megtámadják, hogy olaszországból szerzik neki és viszik utána a friss tengeri halakat..stb vagyis a földi helytartó sokkal nagyobb úr mint jézus akinek isteni származása volt..nem mondom hogy járjon mezítláb, de az a töménytelen luxus már durva
kishal
2023. április 27. 11:52
Sajnos én tartok tőle, fog nem várt meglepetést okozni a pápa a látogatás során. A jezsuita ravasz szerzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!