Németh Zsolt Thomas Meliával tárgyalt

2013. január 24. 20:03

Németh Zsolt külügyi államtitkár egyebek mellett „a megújult magyar alkotmányos rendszer konszolidációjáról, a 2014-es választások jelentőségéről” – tájékoztatta csütörtökön hivatalában Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkárt.

2013. január 24. 20:03

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról is beszámolt vendégének, hogy a kormány elkötelezett a romák integrációja és az antiszemitizmussal szembeni fellépés mellett – közölte a tárca az MTI-vel. A két vezető külügyi tisztségviselő arról egyeztetett, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak az együttműködésre Budapest és a megújuló washingtoni kormányzat, az új vezetésű amerikai külügyminisztérium között. (Az újraválasztott Barack Obama amerikai elnök hétfőn tette le hivatali esküjét; a távozó Hillary Clinton helyére John Kerryt, a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnökét jelölte külügyminiszternek.)

A felek megbeszélést folytattak a közép-európai évről is, amelynek során Magyarország tölti be a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnöki posztját. Eszmét cseréltek továbbá a kelet-európai régió politikai folyamatairól és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek a térségben betöltött szerepéről.

Németh Zsolt beszámolt Meliának mianmari látogatásáról és arról, hogy a délkelet-ázsiai országnak Magyarország átadja a rendszerváltozás idején szerzett tapasztalatait. A magyar külügyi államtitkár január közepén járt Mianmarban, ahol mások mellett az államfővel és a külügyminiszterrel tárgyalt. Mindketten arra kérték, hogy Magyarország ossza meg tapasztalatait a rendszerváltozásról.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. január 24. 22:03
T. Mandíner! Kicsit komolyabban kéne venni a trollhadsereg alregjeit, mert komolytalannak fog tűnni a portál 2014 áprilisában. :D
BőröndÖdön
2013. január 24. 21:39
Zsolti,aztán beszámolni részletesen a d.fürtominak,hogy ki is ez a Thomas Melia!!
Midgardsorm
2013. január 24. 21:16
Az ki a faszom?
antioxi
2013. január 24. 21:15
Ez a pofátlan Mehlia még mindig a State Departamentben rontja a levőt? Biztam benne, hogy az új USA adminisztrációból kivágják, mint a macskát, de mégsem. Ő az egyike azon disznónak akik magyarokat csak antiszemitának tudja elképzelni. A hazai zsidók egyik legfőbb amerikai támasza. Pfúj, Mehlia.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!