Be akarta szervezni a brit titkosszolgálat az egyik katonagyilkost?

2013. május 25. 10:29

Fél évvel ezelőtt be akarta szervezni a brit belső elhárítás (MI5) a héten Londonban elkövetett katonagyilkosság egyik tettesét – legalábbis ezt állította a BBC-nek nyilatkozva a gyanúsított egyik barátja, akit az interjú után azonnal őrizetbe vettek. Ami biztosnak látszik, hogy az MI5 évek óta figyelte a két gyilkos férfit. Most vizsgálják, miért hagyták őket szabadon tevékenykedni.

2013. május 25. 10:29

Két merénylő szerdán a délkelet-londoni Woolwich kerületben gépkocsijával felhajtott a járdára, szándékosan elütött egy katonát, a 25 éves Lee Rigbyt, majd a sérültet késekkel és húsvágó bárdokkal összekaszabolta, és a holttestet az úttestre dobta. A brit kormány terrorcselekménynek minősítette a támadást. A világszerte megdöbbenést keltő gyilkosságot két nigériai származású, brit állampolgárságú muszlim fanatikus követte el. A két tettes, Michael Adebolajo és Michael Adebowale a bűncselekmény után megvárta a nagy erőkkel kiérkező fegyveres rendőri egységeket, és a kivonuló rendőrökre is rátámadtak, akik több lövéssel megsebesítették őket. A két sérült gyanúsítottat londoni kórházakban kezelik, fegyveres őrizet mellett.

A brit lapok egyöntetű értesülései szerint az MI5 mindkét merénylőt évek óta ismerte és figyelte. Hírek szerint parlamenti vizsgálat indul annak kiderítésére, hogy a titkosszolgálat miért hagyta szabadon tevékenykedni a két férfit, akikről tudták, hogy szélsőséges iszlám csoportokkal tartottak kapcsolatot.

A BBC ugyanakkor Newsnight című napi politikai magazinműsorának péntek esti kiadásában megszólaltatta az egyik merénylő, Michael Adebolajo gyerekkori barátját, Abu Nusaybah-t, aki azt mondta: Adelobajót az MI5 nemcsak hogy ismerte, de hat hónappal ezelőtt meg is kereste azzal a javaslattal, hogy dolgozzon a szolgálatnak és szolgáltasson információkat iszlám szélsőségesekről. Nusaybah szerint Adelobajo elutasította az ajánlatot. A BBC hangsúlyozta, hogy Abu Nusaybah állítását nem tudta hivatalos brit kormányforrásokkal megerősíttetni.

Abu Nusaybah-t ugyanakkor közvetlenül a péntek esti adás után, a BBC stúdiója előtt őrizetbe vették terrorcselekmények gyanújával. A Scotland Yard közölte mindazonáltal, hogy Nusaybah őrizetbe vétele nincs összefüggésben a katona meggyilkolásával. Brit sajtóértesülések szerint Adebolajo korábban az egyik legszélsőségesebb nagy-britanniai iszlám csoport, a 2001-ben betiltott el-Muhadzsirun tagja volt.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. május 26. 06:23
A britek felsőbbrendű IQ-jának emblematikus példája: Fél évvel ezelőtt be akarta szervezni a brit belső elhárítás (MI5) a héten Londonban elkövetett katonagyilkosság egyik tettesét. Hát elég szánalmas egy populáció, ahol ilyenek élnek.
Baldur
2013. május 25. 13:58
Érik a gyümölcs.... Már régen haza kellett volna baszni az összes bevándorlót oda, ahonnan jöttek. A skandináv országok, Anglia, Németország, hadd ne soroljam, mind tele vannak primitív muszlim állattal, pakisztáni, albán, afrikai gyökér majmokkal. Mindet vissza a francba, a leprába.
magnamater
2013. május 25. 11:17
Kedves Bucó és Nemezis! Nékem is ez jutott eszembe! Ha hárman gondoljuk, valami mégis igaz belőle!
OrangeOrder
2013. május 25. 11:03
Ássák ezek is szépen a saját sírjukat, idióták. Ilyenkor mindig örülök, hogy a mi kis "balkáni, visszamaradott" országunk mennyivel jobb hely azért.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!