A Danube Institute hétfői, budapesti rendezvényének házigazdájaként John O'Sullivan, Margaret Thatcher egykori tanácsadója a beköszöntőjében elmondta: a nemzetek fölötti szervezetek és a nemzetállamok közötti konfliktus új fejezete a hidegháború végén kezdődik. „A kétpólusú világrend megszűnte után a világban nagyobb lett a szabadság, de több lett a bizonytalanság is.” Elhomályosodtak az állami és az államok közötti hatalom megosztásának határai, erősödni és terjeszkedni kezdtek a nemzetek fölötti intézmények. O'Sullivan külön hangsúlyozta, hogy a „nemzetek fölötti” és nem a „nemzetközi” a megfelelő jelző az intézmények leírására. Ilyen új szint és új hatalom szerinte az Európai Unió is. O'Sullivan az este fő előadóját, John Fontét régi barátjaként és Hudson Institute-beli kollégájaként mutatta be, aki „Szuverenitás vagy behódolás? Vajon magukat fogják kormányozni az amerikaiak, vagy mások fogják őket?” kötetében dolgozta fel a témát. Fonte állításait Pogonyi Szabolccsal (CEU) és Mándi Tiborral (ELTE) vitatta meg a beszélgetés során.
John Fonte nem mással, mint Francis Fukuyamával és az ő elhíresült, nem túl tartósnak bizonyult elméletével kezdte az előadását. Fukuyama szerint a kommunizmus bukásával eljött a liberális demokrácia végső győzelme, a történelem véget ért. Fonte szerint ugyanakkor Fukuyama nem vette észre a globális kormányzás új kihívását. A liberális demokrácia létezett és létezik – de az egyes nemzeti államokban. Fonte könyvében a demokratikus szuverenitás mellett érvel. Szerinte a globális kormányzás egyrészt politikai mozgalom, másrészt nemzetközi, nemzetek fölötti intézmények hálózata, harmadrészt egy eszme. Előadásában úgy fogalmazott: mára komoly szerepe lett ennek az eszmének a világpolitikában, kihívást intézve a liberális demokrata nemzetállamok ellen.
A Hudson Institute igazgatója a globális kormányzás szerveinek tartja a genfi, a davosi, a G20-as találkozókat, az ENSZ-et és szervezeteit. Felidézte az ismert érveiket, amelyek szerint „a globális ügyek túl összetettek ahhoz, hogy nemzetállamok szintjén oldják meg őket”. Szerinte ez nem így van, nem globálisak az annak nevezett problémák, és nem globális szinten kell választ adni rájuk. Fonte különbséget tett a globalizáció és az internacionalizáció között is. „A globalizációnak van pozitív oldala, de dönteni kell, milyen irányba fejlődjön tovább: a nemzetközi vagy a nemzetek fölötti irányba.”
A globális kormányzás John Fonte szerint az eszmén túl intézményekből, az ezekből élő emberekből áll, az IMF-től az emberi jogi szervezetekig. „Ez sokak vélekedésével ellentétben nem egy összeesküvés, mindez nyíltan történik.” Úgy fogalmazott: van egy transznacionális osztály, amely a nemzetközi szervezetek hálózatának haszonélvezője. „A nemzetközi szervezetek beavatkoznak a nemzetállamok működésébe, mindenhol kijelentve, milyen jogokból mennyi kell itt vagy ott.” A globális kormányzás eszméje újfajta nemzetállamokat kíván meg – vélte Fonte, aki három csoportra osztotta a világ jelenlegi államait. Vannak a premodern államok, mint Szomália, Afganisztán, Szudán; vannak a modern államok – mint a világ legtöbb mai államalakulata; és vannak a posztmodern államok. Ilyeneknek tartja Fonte az Európai Unió tagállamait, amelyek szuverenitásuk egy részéről lemondtak egy nemzetek fölötti entitás, az EU javára. „Az EU tökéletes példa a posztmodern államiságra” – jelentette ki a Hudson Institute igazgatója, aki egy washingtoni beszélgetését is felidézte egy ottani uniós diplomatával. Fonte kérdésére, hogy mekkora lehet az EU által kezdeményezett joganyag aránya az uniós tagállamok jogszabályaiban, a diplomata úgy válaszolt: úgy 60-80 százalék. Fonte magát az európai uniós jogot is kritizálta, amit szerinte a luxemburgi Európai Bíróság az európai döntéshozók nélkül formál, nemzeti jogok fölötti szupremációval.
A globális kormányzás morális legitimációját John Fonte szerint a demokrácia és az emberi jogok védelme jelentik, de egyúttal feltette a kérdést: ki dönti el, hogy mik az emberi jogok, és kinek van hatalma ahhoz, hogy el is bírálja e jogok meglétét vagy hiányát? John Fonte szerint az emberi jogok témáinak politikai preferenciái vannak, különösen a társadalompolitika terén. Van viszont egy akhilleuszi sarka a globális kormányzásnak, ez pedig a demokratikus deficit. Fonte ezzel állítja szembe a demokratikus szuverenitást, ami az eredeti nemzetállamok sajátja. Ezért fontos továbbra is feltenni a kérdést: ki kormányoz és kit kormányoznak? John Fonte végül hangsúlyozta: ő az önmagukat szabályozni képes, valóban demokratikus közösségekben hisz.
