Stabilizálódott Schumacher állapota

2014. január 01. 11:35

Nem történt változás Michael Schumacher állapotában - jelentette be a Forma-1 hétszeres világbajnokának sajtósa.

2014. január 01. 11:35

Stabilnak tekinthető Michael Schumacher állapota - jelentette be Sabine Kehm, az ex-versenyző sajtósa. Elmondása szerint a volt világbajnokot egész éjjel figyelték, és az állapota nem változott. Egyelőre további részleteket nem lehet tudni, korai még bármit is mondani, ezért a szóvivő nem fog a Schumacher állapotával kapcsolatos pletykákra sem reagálni.

Schumacher december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet a franciaországi Méribelben. Schumacher két pálya között szeretett volna átsíelni nem túl gyorsan egy szűzhavas területen, amikor megdobta egy szikla és ennek következtében a fejével egy másik sziklának csapódott. Az ütközés miatt a volt világbajnok sisakja széttört, ami így is megmentette az életét. A versenyzőt jelenleg a Grenobleben, az Egyetemi Kórházban ápolják. Eddig két műtétet hajtottak végre rajta, a hétfő éjszakai, második műtét után sikerült csökkenteni a koponyájában a nyomást és az állapota valamelyest javult is. Arról, hogy Schumacher szenvedett-e maradandó agykárosodást, egyelőre még korai bármit is mondani a pilóta orvosai szerint, ahogy arról is, hogy mikorra épülhet fel.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bsandor
2014. január 02. 13:42
tarts ki Sumi,gyógyulást
barom segédmunkás
2014. január 01. 19:29
Merkel kancellár gumitalpas Tigris-tank fedélzetén látogatja meg a hollókauszt és a Szovjet-emlékművet... - Abszurd már az ötlet is...!!!
Cassi
2014. január 01. 18:49
Elszomorító látni, mennyire tehetetlen az orvostudomány. Hétköznapi sérülés, és a világ legjobb orvosai annyit tudnak tenni, hogy várnak és időnként lecsapolják a felgyülemlett vért és váladékot. Fogalmuk sincs, milyen mértékű a sérülés...
Zernebock
2014. január 01. 18:09
A Fidesz az oka ezen szörnyű balesetnek, személyes megggyőződésem, hogy ORBÁN VIKTOR szörnyű mancsa van a dologban. Ceterum censeo : Holokamu- emlékműveket mindenhová !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!