1950 óta először csökkent a német államadósság

2014. augusztus 14. 20:43

Hatvanhárom év után először csökkent a német államadósság, ami 2013-ban a GDP 78,4 százalékát tette ki. A csökkenés elsősorban az úgynevezett rossz bankok teljesítményének tulajdonítható.

2014. augusztus 14. 20:43

Németországban csökkent az államadósság 2013-ban, 63 év után először. A német statisztikai hivatal (Destatis) csütörtöki jelentése szerint a szövetségi kormányzat központi költségvetése, a tartományok, a társadalombiztosítási alapok és a helyi önkormányzatok adóssága 2013-ban 2,04 ezer milliárd euró volt, ami a hazai össztermék (GDP) 78,4 százalékát jelenti és 30,3 milliárd euróval kevesebb az egy évvel korábbinál. Az államadósság legutóbb 1950-ben csökkent nominálisan.

A csökkenés elsősorban az úgynevezett rossz bankok teljesítményének tulajdonítható. Az államosított Hypo Real Estate ingatlanhitelező és a WestLB tartományi bank nehezen behajtható hiteleivel rendelkező két állami eszközkezelő társaság (az FMS Wertmanagement és az Erste Abwicklungsanstalt) jelentős mértékben csökkentette portfólióját, és így mérlegfőösszegét és adósságállományát is, közölte a Destatis.

Ez azt jelenti, hogy az euróövezeti pénzügyi válság enyhülésével élénkült a kereslet a rossz bankoknál lévő, korábban eladhatatlannak tűnő papírok iránt - kommentálták szakértők a statisztikai hivatal adatait, megjegyezve, hogy ez a folyamat kitarthat az idén is, a 100 milliárd eurós nagyságrendű eszközállomány tovább csökkenhet.

A német államadósság annak révén is tovább mérséklődhet, hogy az euróövezeti válságállamok várhatóan nem szorulnak újabb külső támogatásra, és az is a közadósság további csökkenésének irányába mutat, hogy életbe lép az úgynevezett adósságfék szabály, amely szerint 2016-tól a GDP-arányos államháztartási hiány legfeljebb 0,35 százalék lehet. Ugyanakkor várhatóan még évekig nem sikerül betartani az államadósságra vonatkozó fő uniós előírást, amely szerint a GDP-arányos államadósság legfeljebb 60 százalék lehet. Ezt a határértéket Németország 2020-ra érheti el elemzők szerint.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. augusztus 15. 08:24
azé csokkent, mer a zamerikaik is rájöttek mint a mi kommunistáink a Szabadság téren, hogy nem volt német megszállás.
Akitlosz
2014. augusztus 14. 22:46
Magyarországon mikor lesz ilyen?
hátakkor
2014. augusztus 14. 21:17
máris csökkent a növekedés..
Vadjoe
2014. augusztus 14. 20:52
"A csökkenés elsősorban az úgynevezett rossz bankok teljesítményének tulajdonítható." Rossz bank nem vész el. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!