Autópályadíjon veszekszik Németország és Ausztria

2015. február 26. 20:28

A Bundestag csütörtökön megkezdte a külföldi autósokat terhelő autópályadíjról szóló törvényjavaslat vitáját. Az elképzelést a kormányoldalon is vitatják, osztrák részről pedig máris jelezték, hogy az Európai Unió Bíróságára kerülhet az autópályadíj ügye, ha a jelenlegi formában vezetik be a rendszert.

2015. február 26. 20:28

A bajor konzervatív CSU kezdeményezésére kidolgozott koncepció szerint 2016-tól minden autósnak fizetnie kell a német autópályák használatáért, de a német autósok a díj összegének megfelelő kedvezményt kapnak az gépjárműadóból. Alexander Dobrindt közlekedési miniszter, a CSU politikusa a parlamenti vitában hangsúlyozta, hogy az autópályadíj igazságos és modern, és rendszerváltást jelent a közlekedési infrastruktúra fenntartásának és fejlesztésének finanszírozásában.

A díj becslések szerint évente 500 millió euró forrást biztosít a költségvetésnek, mondta a miniszter. A CDU/CSU pártszövetséggel együtt kormányzó szociáldemokraták szónokai kiemelték, hogy egy sor kérdést még tisztázni kell, elsősorban azt, hogy a javasolt rendszer nem járna-e a külföldiek hátrányos megkülönböztetésével.

Az ellenzéki Baloldal és a Zöldek teljes egészében elutasítják a tervet, szerintük a CSU javaslata a külföldiek diszkriminációja miatt nem egyeztethető össze az uniós joggal, és nem a költségvetési bevételeket, hanem csak az állami bürokráciát növelné.

Az osztrák konzervatív ÖVP egyik vezető közlekedési szakpolitikusa, Claudia Schmidt európai parlamenti képviselő a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádiónak azt mondta, Ausztria várhatóan perre megy Németországgal, ha a Bundestag a jelenlegi formában fogadja el a javaslatot. Ausztriában mindenkinek egyformán fizetnie kell az autópályák használatáért, a tervezett német rendszer viszont csak a külföldieket terhelné meg, ami egyértelműen diszkrimináció, mondta a politikus.

Hangsúlyozta, hogy az uniós joggal ellentétes megoldás helyett inkább arra kellene törekedni, hogy az EU-ban működő 24 különböző autópályadíj-rendszert felváltsa egy közös, egységes díjfizetési rendszer. A Bundestag várhatóan márciusban dönt.

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2015. február 27. 05:27
Elindult a nem- megszorítás Németországban. A cionista Merkel- Erika besúgónak viszont van annyi esze, hogy nem a németre pakolja a költségeket, hanem a külföldire. Ügyes- mondaná Kohn bácsi...
apoa
2015. február 27. 00:43
Ausztria menjen a picsába.
3M..
2015. február 27. 00:02
Adof Hitler készítette mindet. Bontsák föl az összeset, a gondolatot is vessék el. Járjanak sárba. Ez full német! Csak így tarthatják távol a nácizmus vívmányait. Fog menni, vagy voltak megfontolandó elemei? Anschluss? Az semmi? Szebb Jövőt!
kérdés
2015. február 26. 23:02
Tényleg praktikusabb volna egy egységes rendszer kidolgozása az autópályákra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!