Bevándorlás: majdnem összecsaptak a tüntetők Prágában

2015. október 28. 18:53

Migrációellenes tüntetéseket tartottak több cseh nagyvárosban szerda délután az Iszlámellenes Blokk szervezésében. Prágában a rendőrök akadályozták meg a tüntetők és ellentüntetők összecsapását.

2015. október 28. 18:53

Migrációellenes tüntetéseket tartottak több cseh nagyvárosban szerda délután, az Iszlámellenes Blokk nevű civil mozgalom által szervezett megmozdulások rendbontások nélkül értek véget.

A legtöbben – mintegy 1500-2000 ember – a dél-morvaországi Brünnben gyűltek össze. A prágai demonstráción az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) németországi menekült-, bevándorló- és iszlámellenes mozgalom képviselői is megjelentek.

„Rendezvényeinkkel szeretnénk felhívni a figyelmet arra a veszélyre, amelyet az iszlám vallású menekültek hulláma jelent Európa számára” – mondta David Stepán, az Iszlámellenes Blokk szóvivője újságíróknak. 

„Rendkívül fontos most az európai hazafiak összefogása, mert a veszélynek csak együttes erővel tudunk ellenállni. Erősek vagyunk, és közösen sikeresek is leszünk” – jelentette ki Lutz Bachmann, a Pegida egyik vezetője Prágában mintegy 500-600 ember előtt. 

A migrációellenes tüntetők, illetve a migrációt támogató tüntetők kisebb csoportjának összecsapását Prága belvárosában a rendőrök megakadályozták.

Néhány tüntetésen – például Liberecben vagy Brünnben – a résztvevők azt is követelték, hogy Csehország lépjen ki az Európai Unióból, mert az szerintük saját vesztébe rohan. 

Európa öngyilkossága nem lehet példa számunkra – hirdették több városban a tüntetők transzparensei.

Az illegális migránsok befogadását határozottan ellenző Milos Zeman cseh államfőt viszont szerda délelőtt Tomás Garrique Masaryk, Csehszlovákia alapító elnöke prágai szobrának megkoszorúzásakor több tucatnyi tüntető lehurrogta. Sokan fütyültek, és piros lapot mutattak Zemannak a migránsok elleni kijelentései miatt. 

Csehországban szerdán állami ünnep volt, Csehszlovákia 1918-as megalakulásának évfordulója.

 

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. október 28. 20:25
Soros bácsi pénze ott is működik az ellentüntetésen.
röviden
2015. október 28. 20:12
Mi lesz ott, ha migránssal is találkoznak?
thymian
2015. október 28. 20:11
Érdekes ez, hogy a diktatúrában nevelkedettek azok, akik nem vesztették el a hitüket demokráciában. A nyugatiak vagy beleszoktak, vagy már beletörődtek, hogy azt szabad tenniük, mondaniuk, amit a hatalom megenged.
sozlib_abschaum
2015. október 28. 20:00
Nézzétek meg itt, hogy kik is azok akik a nagy pénzt keresik migránsokkal, akik mindig ott vannak ahol pénz szag van https://www.youtube.com/watch?v=HhaITQWL1kY
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!