Tíz év Merkel: A ködkirálynő, aki mindent beborít

2015. november 23. 10:59

A szenvtelen, elvált, gyermektelen keletnémet nő 2017-ben a negyedik ciklusát kezdheti meg. Azt azonban egyelőre nem látni, hogy mit hagy majd hátra a történelemnek.

2015. november 23. 10:59
Techet Péter

Mindezek ellenére mégsem látni, hogy mi a Merkel-éra lényege. A sokkal rövidebb ideig »uralkodó« Willy Brandt esetében érthető, mitől volt korszakalkotó. Kohl pedig, noha kancellársága 1982-ben egy egyszerű bizalmatlansági indítvánnyal indult, végül a német egység, sőt, az euró erőltetése és az EU támogatása miatt, az európai egység kancellárja lett. Schröder hét évéről meg el lehet mondani, hogy az akkori gazdasági reformok – minden negatív szociális következményük ellenére – megalapozták a mai német gazdasági sikereket.

De miről fog szólni a tíz, netán tizenhat éves merkeli korszak? Semmi nagy dologról. Merkel persze nem is a víziók embere, maga idézi mindig a nemrég elhunyt szociáldemokrata, szintén nem korszakalkotó kancellárt, Helmut Schmidtet: »akinek víziói vannak, menjen orvoshoz«. A merkeli jóléti »pangás« azonban történelmileg akár elszalasztott lehetőségeket is jelenthet. Az euróválság megoldatlansága, a németek fiskális dogmatizmusa, az Európai Unió céltalan vergődése, az európai integrációs folyamat befagyása, az oroszokkal és az USA-val való viszony tisztázatlansága, az Európát a menekülthullámmal érő humanitárius és civilizatórikus kihívások – megannyi tornyosuló ügy, amelyekre Merkel semmiféle konkrét és hosszú távú választ nem ad. Úgy kormányoz, mint akinek elég a holnap bizonyossága.

Angela Merkel alatt vált Németország újra Európa urává. Nem akarta, de végül azzá lett. Azonban nem Angela Merkel lesz az, aki ennek megfelelően fog irányt adni az integrációnak. Pedig a kérdések sokasodnak – igaz, egyelőre még csak Németország határainál és nem azokon belül.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ormányos csillós
2015. november 23. 23:35
Bárcsak Adolf Hitler lenne Németország kancellárja!
kowecses
2015. november 23. 21:48
Angela Metkel nevébôl egy igét képezett a népi humor: "Merkeln bedeutet, eine Fragestellung oder ein Problem auszusitzen, also keine Entscheidung zu treffen und sich NICHT genau festlegen." Tehát merkelezni annyit tesz, hogy ha van valami probléma: Semmit nem tenni, csak ülésezni és sarat paszírozni
edvind johnsson
2015. november 23. 21:27
Mi a jobb? A töltött káposzta, vagy a rántott hús? Ki a nagyobb költő Arany vagy Petőfi? Nem ez a lényeg, hogy Merkel "mutti" mekkora politikus, az egész politikai pályafutására rányomja ez a válság a bélyegét, aminek egyik okozója is. A macedón határon most is az nevét skandálják a migránsok. Az lenne mindenkinek a legjobb, ha minél előbb eltűnne.Nekünk is, de Neki mindenképp. Ki tudja mivé eszkalálódik ez a helyzet. A nép legutóbb 59 éve akasztott Európában. Miért kell megvárni?
nimród
2015. november 23. 21:12
Úgy látszik itt sem Merkel, sem Techet nem népszerű. Nem rossz cikk (véli az előttem szóló). Csak Orbán Techettől megszokott, szinte kötelező rágalmazása hiányzik belőle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!