Szlovénia migránsokat vesz át Olaszországtól és Görögországtól

2016. március 10. 16:40

Több mint ötszáz menekültet vesz át Szlovénia Olaszországtól és Görögországtól – jelentette ki Boštjan Šefic csütörtökön a szlovén kormány ülését követően. A belügyminisztérium államtitkára szerint átlagban havonta 40-50 migráns érkezik majd Szlovéniába.

2016. március 10. 16:40

A szlovén kormány csütörtöki ülésén döntést hozott 576 menekült átvételéről Olaszországtól és Görögországtól –közölte Boštjan Šefic, a belügyminisztérium államtitkára a kormányülést követő sajtótájékoztatón. Az államtitkár kijelentette: az átköltöztetések már áprilisban megkezdődnek, és 2017 szeptemberéig tartanak. Hozzátette, hogy átlagban havonta 40-50 migráns érkezik majd Szlovéniába, reményeik szerint családok, akik menekültközpontokban lesznek elhelyezve.

Az 576 főn túl az idén 20 menekültet is fogad Szlovénia a harmadik világból közvetlen átköltöztetéssel. Míg az 576 fő nem rendelkezik menedékjoggal, és kérelmüket Olaszországban és Görögországban nyújtották be, addig az állandó tartózkodásra Szlovéniába érkező 20 főnek már van menekültstátusa – hangsúlyozta.

Az olaszok és a görögök dönthetnek, kit küldenek

Šefic arról is beszélt, hogy Olaszország és Görögország maga dönti el, kit küld Szlovéniába, ugyanakkor Szlovénia minden menekültet biztonsági ellenőrzésnek vet alá, és amennyiben úgy ítéli meg, fenntartással élhet a befogadással szemben. Szlovéniának nagy kihívást jelent, hogy megfelelő tolmácsokat biztosítson a menedékkérelmek elbírálásához, hiszen a migránsok számos országból érkeznek, például Szíriából, Irakból, Eritreából és a Közép-afrikai Köztársaságból –jelezte az államtitkár.

Šefic kifejtette, hogy azok, akik megkapják a menedékjogot Szlovéniában, „integrációs otthonokba” kerülnek Ljubljanában vagy Mariborban, és integrációs programokban kell részt venniük, ami egy évig tart. Öt évig részesülnek szociális juttatásokban, és minden segítséget megkapnak az államtól – mondta, hozzátéve: „öt év után ugyanakkor elvárjuk, hogy önállóan el tudják tartani magukat.

Az Európai Unió bel- és igazságügyi tanácsa még szeptember 22-én minősített többséggel döntött arról, hogy Görögországból és Olaszországból 160 ezer menedékkérőt telepítenek át az EU más tagállamaiba a szükséges menekültügyi eljárás lefolytatására. Szlovénia megszavazta a döntést, Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia ellenezte, később Budapest és Pozsony az Európai Bíróságon meg is támadta a menekültkvótára vonatkozó rendeletet.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. április 15. 10:20
Ugrásszerűen nő majd az életszínvonal az atomfizikusok leigazolásával.
tango47
2016. március 16. 14:26
Az éltanulók. Mindig is igyekeztek úgy csinálni, mintha már régóta nyugat-Európához tartoznának (másfél milliós lakossággal).
bini
2016. március 16. 03:30
Nem hodol senki semmit. Itt arról van szó amit az EB és az EP is megszavazott, valamint a Tanács is tavaly decemberbe. Korábbi 120.000 ami plusz 40.000 el bövitettek. Ez kötelező jellegü ami ellen csak Magyarország és Szlovákia adott be Birosági keresetett. Ujabban a Görögök is csatlakoztak egy ellenkeresettel. Ezért felesleges azokat az országokat ekézni akik amelett döntenek, hogy a rájuk kirot kvótát elkezdik átmenetileg befogadni az olaszoknál és görögöknél menekültstátuszt kapokat. Ez inkább olyan nesze semmi foggd meg jól, mert a részletes átvilágitást a szlovénok elvégzik ami után dől el a sorsuk. Ha azt veszük, hogy a összesen 160.000 szétosztott-ból kb 1000 realizálódott. Ráadásúl a 40.000 kifejezetten őnkéntesen megy ami minket nem érint, csak a korábbi 120.000, Ebbe tartozik a szlovák ötszáz akik őnként csak keresztényeket fogad be, vagy a 40000 akiket lengyeleknek kellene átvenni és a csehek is ajánlgattak valamit. Itt inkább arról van szó, hogy azok ahol az átvonuló hordák nem adtak be menedékkérelmet felajánlanak egy nevetséges kvótát ami nem is biztos, hogy realizálódni fog. Ennek semmi köze ahoz amit az eu most akar lenyomni az országok torkán, egy állandó mechanizmust és az áttelepítést a török táborokból valamint a görög szigetekről egy furcsa csavarral. Na Orbán ezért akasztotta meg legutobb a csucsot és blokkolta(véto) a határozatot.
Csikasz
2016. március 11. 15:09
Naggyal. Mellesleg a Szlovének még nálunk is szarabbul állnak katonailg, ami nagy szó. Nem csodálom, hogy befenyültek. Népességüket és berendezkedésüket tekinte, inkább számítanak egy ausztriai tartománynak mintsem szuverén nemzetnek. Meg persze náluk most Gyurcsány szimirákumolok vannak hatalmon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!