Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Végleg és teljesen fel kell számolni a calais-i dzsungelt, mondta Francois Hollande hétfői calais-i látogatása után. A francia elnök kijelentette: azért jött a városba, hogy megértesse a bevándorlókkal: nekik nem itt van a helyük, emberségesebb környezetben kellene élniük.
„Végleg és teljesen” fel kell számolni a dzsungel néven elhíresült calais-i menekülttábort – nyilatkozta Francois Hollande, miután hétfőn Calais-ba látogatott.
A francia elnök elmondta: azért jött a városba, hogy megmondja a „kétségbeesett bevándorlóknak”, nem maradhatnak a táborban, mert „nem itt van a helyük”.
„Céljaink egyértelműek: garantálni akarjuk a calais-i emberek biztonságát, fent szeretnénk tartani a közrendet, továbbá lehetővé szeretnénk tenni, hogy a migránsok és a menekültek emberséges környezetben élhessenek” – jelentette ki Hollande.
A francia kormány szándéka, hogy teljesen felszámolja a dzsungelt, amely nagyjából hétezer bevándorló lakik. Helyette az egész ország területén hozna létre 40-50 ember elszállásolására alkalmas befogadó központokat korlátozott, 3-4 hónapos időszakra.
Franciaország segítséget vár Nagy-Britanniától
Az elnök arra kérte Nagy-Britanniát, hogy vegye ki a részét a probléma megoldásából. A migránsok egy jó része ugyanis Nagy-Britanniába akarnak tovább menni.
„Nem azért kérem ezt, mert Nagy-Britannia szuverén módon úgy döntött, hogy megszabadul Franciaországgal szembeni kötelezettségeitől” – tette hozzá Hollande.
*