Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Kampányt indítottak, jövő pénteken pedig művészeti performanszot és demonstrációt is szerveznek a Kossuth térre művészek és emberi jogi civilszervezetek. Az apropó nyilván a kvótanépszavazás elutasítása, de leginkább azt szeretnék elérni, hogy megjelenjen azoknak a hangja is, akik elutasítják a kormány menekültpolitikáját. Ahogy a tüntetésük alcíme is jelzi: emberséges Magyarországot szeretnének.
Lásd meg az embert! – címmel indítottak kampányt különböző jogvédő szervezetek és művészek a kvótanépszavazás és a menekültügy kapcsán, szeptember 30-án pénteken a Kossuth téren pedig ehhez kapcsolódóan „Tanúságtétel” címmel művészeti performansszal és egy demonstrációval is készülnek „az emberséges Magyarországért”.
Ez egy végtelenül egyszerű történet – kezdte Alföldi Róbert a rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatót, majd úgy folytatta: nem mindenki olyan szerencsés, mint mi, másoknak menekülniük kell már azért is, hogy konkrétan „megmaradjanak”. A színész-rendező szerint aki azt mondja, hogy ezek az emberek puszta passzióból hagyják ott a hazájukat, az hazudik. Ők nem csoport, nem migránsok, nem horda, nem terroristák, nem erőszakolók, hanem emberek, mint mi – mondta.
Alföldi hangsúlyozta: minden híreszteléssel ellentétben, ő nagyon szereti a hazáját. „És az gondolom, hogy az én hazám egy olyan hely, aki nem rugdos bele azokba az emberekbe, akik segítségért fordulnak hozzá. Az én hazám egy olyan hely, akik igenis meglátják ezeket a bajban lévő embereket és azt gondolják, hogy segíteni kell nekik” – mondta. Hozzátette: Vannak helyzetek, amikor magunkban is meg kell látni az embert. Alföldi szerint ebben az országban nyitott, normális, segítőkész és érző emberek élnek ő pedig nagyon szeretné, ha ez a sok ember hallatná a hangját.
A kampány után is megmarad a gyűlölet
Ezt követően Basil Hararah szólalt fel a Migszol képviseletében. Ő tavaly kapta meg a menedékjogot, azt követően csatlakozott a csoporthoz. A férfi arról beszélt: a kormány népszavazásán a bojkott a legjobb a válasz, a nem ugyanis a xenofób kampány miatt elfogadhatatlan, az igen meg a kényszerítés miatt – vélte a menekült férfi, aki felhívta a figyelmet arra is, hogy nem csak a menekültek vannak diszkriminálva ma Magyarországon, hanem többek között a romák és a szegények is.
Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság részéről arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogyan üresíti ki a menedékügyet a kormány. Mint elmondta: bezárják a már meglévő táborokat is, helyettük újakat nyitnak, ahol sokkal rosszabbak a körülmények. Pardavi szerint az egésznek az az üzenete, hogy aki a kerítés ellenére valahogy mégis bejut Magyarországra, az menjen is minél gyorsabban innen tovább és ne akarjon itt maradni. Kitért arra is: az állam megvágta a menekültek támogatását, miközben a kampánnyal pedig erősíti az idegengyűlöletet.
A TASZ képviseletében Kapronczay Stefánia szólalt fel, aki arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy mind maga a népszavazási kérdés, mind az azt körülvevő kampány becsapás. Utóbbi szerinte szétszakítja a társadalmat, rombolja a szolidaritást, egymás ellen fordítja a társadalmi csoportokat, és ezzel véleménye szerint az legnagyobb gond, hogy ez a szembenállás a népszavazás után is megmaradhat. Ki lesz a következő célpont? – tette fel a kérdést. Kapronczay szerint nem lenne szabad, hogy győztesek és vesztesek alakuljanak ki az országban, szerinte ez a valódi tétja a népszavazásnak.
A gyűlöletkeltés nem lehet a véleményszabadság része
A folytatásban Szántó Diána, az Artemisszió Alapítvány munkatársa felelevenítette: a blogjukon valaki hozzászólásban azt írta, hogy ha sokszínű társadalmat akarnak, akkor menjenek ezért máshová. De ők nem akarnak elmenni. Hangsúlyozta: segíteni a menekülteket nem valami felforgató tevékenység, hanem állami feladat. Ezt az EU is megfogalmazta, de benne van a kormány által 2013-ban elfogadott migrációs stratégiában is.
Szántó elmondása szerint az állam már majdnem teljesen kivonult a menekültek segítéséből, így ez a civilekre hárul. Amit tehát ők tesznek, az egyáltalán nem államellenes, sőt: az állam az, aki kétfelé beszél, mert miközben a civilek végzik az állam feladatát, nyilvánosan ellenik hergelik az embereket. Szerinte az államot figyelmeztetni arra, hogy nem jó, amit művel a menekültpolitika terén, az a társadalom érdeke is.
Köves Nóra, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet képviselője jogi szempontból igyekezett megközelíteni a témát. Szerinte maga a népszavazás és a kampány is jogellenes, és az egész az illiberális állam egyik ismertetőjele, mivel teljesen elnyomják a kisebbségi véleményeket az ügyben, emiatt nem is valósulhat meg az, hogy felelősen döntsünk a kérdésben. Szerinte eleve értelmezhetetlen a dolog, mivel a kérdés az EU-ra vonatkozik, de kitért arra is: szerinte a kormányzati gyűlöletkampány nem tartozhat a véleménynyilvánítás szabadságának hatálya alá. Köves még valamire felhívta a figyelmet: nem lehet úgy felelősen dönteni, hogy nem tudjuk, a népszavazás eredményét mire fogják felhasználni, milyen jogalkotás következhet utána.
Performansz és tüntetés jövő pénteken
A folytatásban már a szeptember 30-ai megmozdulás kapcsán szólalt meg először Horgas Péter majd Schilling Árpád. Horgas elmondta: a történéseket eddig bénán nézte a művészeti élet, de ők most elérkezettnek látták az időt a reagálásra, hiszen a nyolcadikos történelemkönyvekből is tudni, hová fajulhatnak a dolgok. Kifejtette: a szíriai Aleppo helyzetére reagálva jövő héten pénteken 20 művész egy vérvörös képet fog elkészíteni, ez lesz a demonstráció háttere, majd aztán külföldi művészbarátaik segítségével világ körüli útra indítják a képet, és addig turnéztatják, amíg Aleppóban béke nem lesz. Ha ez végre bekövetkezik, akkor pedig a szíriai városban helyeznék el véglegesen az alkotást.
Schilling Árpád, a Krétakör művészeti vezetője a „Lásd meg az embert!” demonstráció kapcsán arról beszélt: külföldön mindig azt kérdezik tőle a menekültügy kapcsán, hogy tényleg ilyenek-e a magyarok, amilyennek látszódnak. De elszokta mondani, hogy nem. Schilling hangsúlyozta: tudja, hogy ez egy bonyolult ügy, mégis itt szerinte most elsősorban a lelkiismereti kérdésként kell hozzáállni. Ezért várnak mindenkit a szeptember 30-ai tüntetésre.
Külön kiemelte a vallásos embereket, hiszen szerinte számukra az emberség elvileg különösen fontos. Arra szólított fel, hogy lépjenek ki a fényre, és hogy mások is lássák, nincsenek egyedül a véleményükkel. Üzenjünk, hogy ilyenek is tudunk lenni, hogy nem zárjuk be az ajtót azok előtt, akinek a helyzetét még csak elképzelni se tudjuk – mondta. Hozzátéve: mindeközben nem feledkezhetünk meg a magyarországi nehéz helyzetben lévőkről, a hajléktalanokról, a szegényekről és a romákról sem. Mint kifejtette, azért a Kossuth térre szervezik a demonstrációt, mert az a nemzet főtere, ők pedig mindenkihez szólni szeretnének.
Fotó: TASZ