Túlterhelik a német igazságügyi rendszert a menekültügyi eljárások

2017. július 21. 21:01

A tartományok a közigazgatási bíróságok fejlesztésében nem tudnak lépést tartani a terhelés növekedésével, egyedül Észak-Rajna-Vesztfáliában 500 további bíróra lenne szükség, ami a tavalyinak a kétszerese.

2017. július 21. 21:01

Németországban túlterhelik az igazságügyi rendszert az elutasított menedékjogi kérelmek miatt benyújtott fellebbezések – figyelmeztetett pénteken a német bírók és ügyészek szövetségének (DRB) vezetője.

Sven Rebehn a Frankfurter Rundschau című lapnak azt mondta, hogy a közigazgatási bíróságok lassan „belefulladnak” a menedékjogi kérelmeket elbíráló szövetségi menekültügyi és bevándorlási hivatal (BAMF) elutasító döntéseivel szemben kezdeményezett fellebbviteli ügyekbe. Az idén várhatóan nagyjából 200 ezer ilyen pert kell lebonyolítani, míg 2015-ben csupán mintegy 50 ezer ügy volt. Sok bíróság már most „alig tud megbirkózni a menekültügyi eljárásokkal, és a perek hulláma a következő egy-két évben nem hagy alább” – mondta a DRB vezetője.

A tartományok a közigazgatási bíróságok fejlesztésében nem tudnak lépést tartani a terhelés növekedésével, egyedül Észak-Rajna-Vesztfáliában 500 további bíróra lenne szükség, ami a tavalyinak a kétszerese. Közben egyre nehezebb megfelelően képzett szakembereket találni az üres bírói és egyéb igazságügyi álláshelyekre, holott már csökkentették a követelményszintet – mutatott rá a mintegy 16 ezer bírót és ügyészt összefogó érdekképviselet vezetője. Tovább növeli a gondot, hogy a BAMF-nak sincs elég megfelelően képzett munkatársa, ami a menedékjogi döntések minőségét is befolyásolja, és növeli a fellebbezés valószínűségét. Ráadásul a BAMF munkaerő hiányában már alig küld képviselőt a tárgyalásokra, ami még inkább megnehezíti a perek lebonyolítását.

A BAMF tavaly 696 ezer menedékjogi kérelmet bírált el. A döntések 24,8 százaléka ellen a kérelmező fellebbezett a területileg illetékes közigazgatási bírósághoz. A megtámadott döntések aránya a pakisztáni menedékkérők körében a legnagyobb, 53,2 százalékos. A második helyen a koszovóiak állnak 40,6 százalékos fellebbezési aránnyal, a harmadik helyen pedig az afganisztáni állampolgárok 36,6 százalékkal. Németországba 2015-ben 890 ezer menedékkérő érkezett, tavaly további 280 ezer, az idei első fél évben pedig 90 ezer.

(MTI)

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiszafa
2017. július 22. 23:24
Megérdemlik.
hátakkor
2017. július 22. 22:00
Nézegetem a térképet. Hogy lett ennyi menekültügyi eljàràs egy országban melynek MINDEN szomszédja biztonságos állam? Légihídon jön ennyi menekült?
választópolgár
2017. július 22. 15:24
A "menekült" szó mellett már a "menedékkérő" is hazugság. Ha egy ország, egy nép szellemi visszamaradottságból, vallási dogmatika által szűk középkori szintű keretbe szabott életmódból többszáz év alatt nem tud önálló, önellátó ne adj isten fejlődő civilizációt társadalmat megépíteni SAJÁT MAGA SZÁMÁRA, ehelyett sáskaként feléli az erőforrásait túlszaporodik, majd a komplett nép erőszakosan áttörtetve fél európán több biztonságos országon keresztül többezer km-en át oda ahol a legtöbb a szociális juttatás, az nem "menekült", nem "menedékkérő" és nem "migráns", hanem erőszakos hódító horda.
kopacsijanos
2017. július 22. 12:39
Azt szeretném látni amikor a merkel látja a muzulmán kutyák irtják a Németeket!Látni szeretném a pofáján a megbánás jeleit ! Na meg azt is amikor merkelt halálra erőszakolják a muzulmán kutyái!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!