Nem akar várni a Brexittel Nigel Farage

2017. augusztus 16. 21:05

„Nem arra szavaztunk, hogy az Európai Bíróság további, a belügyeinket érintő határozatokat hozzon, és abba sem egyeztünk bele, hogy további pénzeket fizessünk az EU-nak!” – nyilatkozott a Telegraphnak Nigel Farage.

2017. augusztus 16. 21:05

A Telegraph videójában támadta az angol kormányt az UKIP egykori vezetője, a Brexitért évtizedeken át kardoskodó Nigel Farage. A politikus bírálta, hogy kilenc hónapig tartott elindítani az 50. cikkely szerinti eljárást – hozzátette, nem érti, mi tartott ezen ennyi ideig. Kikelt a Brexittel kapcsolatos késlekedés ellen is: „azt mondták, miután elindítottuk az eljárást, várjunk még két évet, és rendben leszünk. Most a kormányzat azt mondta, várjunk még két-három évet. Aggódom a kormány víziójának hiánya miatt – lehet, hogyha letelik az újabb két-három év, megint azt fogják mondani, hogy várjunk még egy párat!”

Felszólított: öntsünk tiszta vizet a pohárba a brit kilépéssel kapcsolatban. 

Farage leszögezte, a népszavazáskor már megvoltak az érveik a kereskedelemmel, a vámmal, és a határokkal kapcsolatban. Így hozzátette, a kilépéspártiak nem egy átmeneti megegyezésre szavaztak, hanem a mihamarabbi kilépésre. „Nem arra szavaztunk, hogy az Európai Bíróság további, a belügyeinket érintő határozatokat hozzon, nem arra szavaztunk, hogy továbbra is nyitva tartsák a határainkat, és abba sem egyeztünk bele, hogy további pénzeket fizessünk az EU-nak!” – nyilatkozott indulatosan a Brexit-kampány sikere után pártja vezetéséről lemondó Farage.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2017. augusztus 18. 08:58
Ha mar otthagytad a politikat, ne dumalj bele az oldalvonalrol. Kibicnek kuss.
Gombóc XVI. Artúr
2017. augusztus 17. 10:51
Vicces ez a Farage. Amint győzött a Brexit, azonnal lemondott, mert berezelt a felelősségtől, most meg osztja az észt. Az "alja politikus" mintaképe.
gxcapril
2017. augusztus 17. 02:49
Lehet huzni a francba. Ja, hogy akkor London nem lesz talan az EU penzugyi kozpontja es fizethet vamokat. Az mar mas lapra tartozik. Idiota bekepzelt, felsobrendusegben szenvedo Brittek.
Akitlosz
2017. augusztus 16. 21:58
Akkor miért nem csinálja? Amolyan fogjuk meg és vigyétek politikus!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!