Jimmy Carter: Keményebben bánik a média Trumppal, mint az elődjeivel

2017. október 23. 20:46

A volt elnök szerint semmi bizonyíték nincs arra, hogy az oroszok ellopták volna Clintontól a választást.

2017. október 23. 20:46

Úgy gondolom, hogy a média keményebb Trumppal, mint bármelyik másik elődjével. Úgy érzik, minden további nélkül mentálisan zavartnak nevezhetik őt” – véli Jimmy Carter. Az Egyesült Államok 1976-ban megválasztott demokrata elnökével a The New York Times közölt interjút, melyben Carter a külpolitikai problémák mellett az amerikai közéletet napjainkban uraló témákra is kitért.

A kilencvenhárom éves ex-elnök így érintette a konföderációs emlékművek kérdését is, elárulva: egyik felmenője a déliek oldalán vett részt a gettysburgi csatában. Carter nem gondolja, hogy a Stone Mountainbe vésett konföderációs dombormű „rasszista szándékú” lenne, ugyanakkor megérti, hogy a feketék ellenszenvvel viseltetnek az ilyen emlékművek iránt. A probléma megoldása Carter szerint az lenne, hogy magyarázó feliratokat helyeznek el a szobrokon. Arra a kérdésre, hogy Trump elmélyíti-e a faji ellentétet, Carter igennel válaszolt, ám hozzátette: Trump „talán nem szándékosan” teszi ezt.

Carter azokról az NFL-játékosokról is kifejtette a véleményét, akik a himnusz alatt letérdelve tiltakoznak a feketék elleni rendőri erőszak ellen. „Azt gondolom, más módját kellene találniuk annak, hogy tiltakozzanak. Jobb szeretném, ha minden játékos állna az amerikai himnusz alatt” – jelentette ki. Carter kifejtette: nem nyugtalanítja a Trump-Putyin-kapcsolat, és szerinte „semmi bizonyíték nincs arra”, hogy az oroszok ellopták volna Hillary Clintontól a választást. Carter elmondta: feleségével Bernie Sandersre szavaztak a demokrata előválasztáson. Azzal kapcsolatban, hogy Barack Obama elnöksége vége óta hatalmas összegekért tart beszédeket, a volt elnök nem kívánt elítélőleg nyilatkozni, azonban hangsúlyozta: ő annak idején leszögezte, hogy Harry Truman példáját követi, és nem igyekszik meggazdagodni az elnöksége farvizén.

A beszélgetés során az észak-koreai válság is szóba került. Carter kijelentette: ma is szívesen vállalna olyan diplomáciai missziót, mint 1994-ben, amikor Phenjanba repült, hogy Kim Dzsongillel tárgyaljon, erről pedig tájékoztatta is Trump nemzetbiztonsági főtanácsadóját, H. R. McMastert. Carter hozzátette: aggasztja a koreai helyzet, Kim Dzsongunt ugyanis kiszámíthatatlanabbnak találja, mint apját.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2017. október 24. 12:03
"Carter elmondta: feleségével Bernie Sandersre szavaztak a demokrata előválasztáson. " Jimmy Cartert mindig tiszteltem, de most nagyot nőtt a szememben.
Mich
2017. október 24. 00:44
"semmi bizonyíték nincs arra, hogy az oroszok ellopták volna Clintontól a választást" Ez csak a libsi Hazugsággyár "fake news"-a. Ezt még egy öreg Carter is belátja...
péterx
2017. október 23. 22:01
Az amerikai baloldal - már Obama alatt - megmutatta , hogy egyszerre impotens és forrófejű . Minél kevésbé vannak ésszerű ötletei , annál inkább dühös az ellenfélre , Trumpra .
zakar zoltán béla
2017. október 23. 21:23
Jól lát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!