Nem bűncselekmény többé a tudatos HIV-fertőzés Kaliforniában

2017. október 08. 21:58

A törvényt kezdeményező demokrata politikusok szerint a HIV-vel élőket nem bűnözőként kell kezelni.

2017. október 08. 21:58

Kaliforniában ezentúl bűncselekmény helyett puszta szabálysértésnek minősül, ha valaki úgy adja tovább a HIV-vírust, hogy fertőzöttségéről előzőleg nem tájékoztatta szexpartnerét – adja hírül a Los Angeles Times. Jerry Brown, az állam kormányzója pénteken írta alá a törvényt, mely azokra a betegekre is kiterjed, akik anélkül adnak vért, hogy informálnák állapotukról a vérellátót.

A törvényt kezdeményező demokrata politikusok, Scott Weiner és Todd Gloria szerint a mai gyógyszerek már lehetővé teszik, hogy a fertőzöttek hosszabb életet éljenek, a vírus továbbadásának kockázatát pedig szinte nullára csökkentik. „A mai napon Kalifornia hatalmas lépést tett afelé, hogy a HIV-et közegészségügyi problémaként kezeljük, ahelyett, hogy a HIV-vel élő emberekre bűnözökként tekintenénk” – nyilatkozta Weiner egy közleményben, hozzátéve, hogy a HIV-et úgy kellene kezelni, mint a többi súlyos fertőző kórt.

Ezidáig a HIV volt az egyetlen betegség, melynek továbbadása bűncselekménynek minősült Kaliforniában. Weiner szerint ez sokakat arra sarkallt, hogy ne vessék alá magukat szűrésnek, mivel csupán abban az esetben emelhettek bűncselekmény miatt vádat a HIV-fertőzésnek partnerét kitevő személy ellen, ha korábban teszt igazolta fertőzöttségét. Weiner szerint az új HIV-fertőzések megakadályozásának nem az a módja, hogy börtönbe vetnek embereket, hanem a szűrés népszerűsítése és a megfelelő kezelések biztosítása.

Joel Anderson, az állami szenátus republikánus tagja úgy véli, a törvény komoly veszélyeket rejt. „Úgy gondolom, hogy tudatosan megfertőzni valakit egy betegséggel, mely az egész további életét megváltoztatja, kimeríti a bűncselekmény fogalmát” – jelentette ki a politikus, aki más fertőző betegségek továbbadóira is kiterjesztené a keményebb büntetéseket.

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kispufi
2017. október 10. 09:20
Liberális idill. Minden véget ér egyszer, hát most fel is gyorsítják. Még ha sok ártatlan rá is megy, mint minden ilyenre.
balbako_
2017. október 09. 15:07
Hát eddig sem vágytam oda, de eztán sem megyek az biztos!
Text adósság
2017. október 09. 14:57
Lehet véres hurkához használják fel a HIV-es vért ott nem érdekes mert ráírják a csomagolásra, hogy נו, ראָלל איבער!
luisbathhelena
2017. október 09. 14:23
Na ezután izgulhat mindenki a transzfúziónál, hogy a szűrőteszt megbízható volt-e. BARMOK. SŐT, POTENCIÁLIS GYILKOSOK.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!