A francia elnöknek nem tetszik, hogy elbukott a Jamaica-koalíció

2017. november 20. 11:54

Emmanuel Macron aggodalmának adott hangot, mert kudarcba fulladtak az egyeztetések a pártok színei alapján csak Jamaica-koalíciónak nevezett kormányzati együttműködésről Németországban.

2017. november 20. 11:54

Aggodalmának adott hangot hétfőn Emmanuel Macron francia államfő amiatt, hogy kudarcba fulladtak az egyeztetések a pártok színei alapján csak Jamaica-koalíciónak nevezett kormányzati együttműködésről Németországban.

Nem érdekünk, hogy befagyjanak (a tárgyalások) (...) Ezért nekünk muszáj továbblépni” – mondta a francia köztársasági elnök, mielőtt hivatalában fogadta Bernard Accoyer-t, a jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetőjét. A nap folyamán a francia elnök valamennyi francia parlamenti párt vezetőjével konzultál az európai reformterveiről. „Beszéltem a kancellárral tegnap késő este” – jelezte Emmanuel Macron. „(Christian) Lindner (a német Szabad Demokrata Párt, FDP elnöke) nyilatkozatai elég kemények, megvan a kudarcnak a valódi kockázata” – tette hozzá a francia elnök. 

Christian Lindner, az FDP elnöke hétfőre virradóra – miután pártja bejelentette, hogy kivonult a tárgyalásokról – a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy „jobb nem kormányozni, mint rosszul kormányozni”. Hozzátette, hogy a hetekig tartó megbeszéléseken „nem sikerült megtalálni a közös alapot” Németország modernizációja érdekében, és nem sikerült megteremteni a bizalmat a pártok között.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2017. november 20. 13:06
"A francia elnöknek nem tetszik, hogy elbukott a Jamaica-koalíció" Az anyafeleséges Rotschild-bankár krokodilkönnyei után mégbiztosabb vagyok benne, hogy örülni kell a szivárványkoalíció elbukásának.
crydog
2017. november 20. 12:51
Möszijö Macron inkább a maradék “ echte french” polgáraiért aggódjon..az ö jogaikkal mi lesz?
péterx
2017. november 20. 12:50
Nüná ! Neki a nagymama-feleség tetszik !...
röviden
2017. november 20. 12:49
Szerintem ez beavatkozás a német belügyekbe. Foglalkozzék Guadeloupe-pal, ha karibi fixációja is van, ne a Jamaicával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!