Egyre kevesebb német hisz a Jamaica-koalíció létrejöttében

2017. november 06. 18:43

Jelentősen visszaesett Németországban a Jamaica-koalíció létrejöttében bizakodók aránya.

2017. november 06. 18:43

Jelentősen visszaesett Németországban az úgynevezett Jamaica-koalíció létrejöttében bizakodók aránya, de így is a németek csaknem kétharmada számít arra, hogy sikerül megalakítani a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberálisok (FDP) és a Zöldek első közös kormányát –mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés. A Forsa közvélemény-kutató intézet adatai szerint a német választók 64 százaléka bízik abban, hogy létrejön a pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormány. Ez 8 százalékpontos csökkenés a két héttel korábban mért 72 százalékhoz képest. 

A visszaesés annak tulajdonítható, hogy a négy párt együttműködéséről kezdett egyeztetések első két hete kevés eredményt hozott. A leginkább a bajor CSU választói kételkednek a sikerben, de a csökkenés ellenére a nagy többség továbbra is a Jamaica-koalíciót támogatja, mert egyedül ez felel meg a választók akaratának, miután a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) bejelentette, hogy ellenzékbe vonul – értékelte az RTL kereskedelmi televízió és az RTL csoporthoz tartozó n-tv hírtelevízió megbízásából készített felmérés eredményeit Manfred Güllner, a Forsa vezetője.

Azzal kapcsolatban, hogy az egyeztetések eddigi  csekély eredménye miatt  az FDP vezetői már az előrehozott választás lehetőségéről beszélnek, a szakember kiemelte: a németek nem látnak okot arra, hogy megismételjék a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást. Ezt jelzi, hogy a pártok támogatottsága nemigen változott a szeptember 24-i választás eredményeihez képest.

Ha most vasárnap ismét Bundestag-választás lenne, a CDU/CSU a szavazatok 32 százalékát gyűjthetné össze, míg hat hete 32,9 százalékos eredménnyel végzett az első helyen. Az SPD a szeptemberben elért 20,5 százalék után a szavazatok 21 százalékát nyerné el, a CDU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) 12,6 százalék után 12 százalékot szerezne, az FDP 10,7 százalék helyett 11 százalékos eredményt érne el, az SPD-től balra álló Die Linke (Baloldal) 9,2 százalék helyett 9 százalékon, a Zöldek 8,9 százalék helyett 10 százalékon végeznének.

Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke szerint helytelen az előrehozott választás lehetőségét lebegtetni – jelentette a Spiegel Online hírportál, amely szerint a politikus pártja hétfői elnökségi ülésén hangsúlyozta: a CDU-nak sem kell mindenáron a Jamaica-koalíció, de nem okos dolog állandóan az előrehozott választásról beszélni a nyilvánosságban. Hozzátette: mind a négy párt felelős azért, hogy stabil kormány alakuljon Németországban.

Az egyeztetések második, befejező szakasza hétfő este kezdődött az öt pártelnök, Angela Merkel, Horst Seehofer CSU-elnök, Christian Lindner FDP-elnök és a Zöldek két társelnöke, Katrin Göring-Eckardt és Cem Özdemir részvételével. A tervek szerint a következő napokban a tárgyalódelegációk mind a 12 kijelölt témát ismét átveszik szakértők bevonásával. A leginkább vitatott ügyeket a pártelnökök fóruma elé utalják. Az egyeztetéseket várhatóan november közepéig folytatják, majd a pártok külön-külön határoznak arról, hogy érdemes-e elkezdeni a hivatalos koalíciós tárgyalásokat.

Eddig főleg csekély taralommal rendelkező általánosságokat rögzítettek az egyeztetéseken, például megállapították, hogy küzdeni kell a lakásínség enyhítéséért és a gazdasági fellendülés folytatódásért. Számos ügyben még csak azt sikerült rögzíteni, hogy nem értenek egyet, eltérnek az elképzelések például a migráció és a menekültek ügyében, a klímavédelem, a közlekedés és a mezőgazdaság kérdéseiben. A legnagyobb viták a Zöldek és a CSU között voltak, a legélesebben pedig a Zöldek és a liberálisok bírálták egymást az egyes tárgyalási fordulók után tett nyilatkozatokban.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nagykutya
2017. november 06. 22:01
Zöldek helyére az AFD?
Harangláb
2017. november 06. 20:33
...Weimari nyűglődés...
balsors
2017. november 06. 20:12
Még a végén a mostani kormány kihúzza a következő választásig, mintha nem is lett volna választás.
atila68
2017. november 06. 19:18
Talán nem kellene Merkelnek szembemennie a választói akarattal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!