Németország: a szociáldemokraták ellenzékben akarnak maradni

2017. november 20. 11:00

A koalíciós tárgyalások sikertelensége nem változtat azon, hogy az SPD-nek ellenzékbe kell vonulnia – szögezte le Ralf Stegner, a szociáldemokraták egyik alelnöke hétfőn Németországban.

2017. november 20. 11:00

A német szociáldemokrata párt (SPD) az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések kudarca után sem hajlandó folytatni a kormányzati együttműködést a CDU/CSU jobbközép pártszövetséggel, és ragaszkodik ahhoz az elhatározásához, hogy ellenzékben tölti a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után kezdődött törvényhozási ciklust – jelezte a párt több vezetője hétfőn.

A CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek egyeztetésének sikertelensége nem változtatja meg a Bundestag-választás eredményét, amely az SPD számára azt jelenti, hogy ellenzékbe kell vonulnia – szögezte le Ralf Stegner, a szociáldemokraták egyik alelnöke. Az SPD a „súlyos választási vereség után sem taktikázott, és most sem teszi ezt”, hanem ragaszkodik döntéséhez – tette hozzá Twitter-bejegyzésében.

Kiemelte: nem törvényszerű, hogy egy esetleges előrehozott választás a CSU/CSU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) malmára hajtaná a vizet. Az SPD egy másik alelnöke, Thorsten Schäfer-Gümbel a Hessischer Rundfunk tartományi közszolgálati médiatársaságnak azt mondta, hogy az SPD nem „pótkerék” egy bajba került autóhoz, amely felett elveszítette az irányítást a sofőr, Angela Merkel kancellár.

Martin Schulz pártelnök még nem nyilatkozott a vasárnap éjjel kudarcba fulladt koalíciós egyeztetésekről, de korábban többször elmondta, hogy az SPD nem folytatja a 2013-ban kezdett kormányzást a CDU/CSU-val. A pártok színei alapján elnevezett Jamaica-koalícióról október 18-án kezdett egyeztetés azért végződött sikertelenül, mert az FDP kivonult a tárgyalásokról.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bölcs Ész
2017. november 20. 13:10
Kivételesen azt szeretném, ha teljesülne a kívánságuk. Így legalább lesz ideje Martin Schulz-nak tanulnia az érettségijére.
Mich
2017. november 20. 12:27
"a szociáldemokraták ellenzékben akarnak maradni"... ...ha ezzel árthatnak legtöbbet az országnak...
antor987
2017. november 20. 12:17
Helyes.
tom hagen
2017. november 20. 11:54
Helyes. Nem is pótkerekek. Virsligumik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!