Jimmy Carter: Az új nemzetbiztonsági tanácsadó katasztrófa

2018. március 27. 07:45

Katasztrófa az Egyesült Államoknak az új nemzetbiztonsági tanácsadó a volt elnök szerint.

2018. március 27. 07:45

Jimmy Carter volt amerikai elnök a CBS televíziónak adott interjújában bírálta John Bolton kinevezését nemzetbiztonsági tanácsadóvá, és azt mondta, hogy ez „katasztrófa az országnak”. Az interjú a CBS kedd reggeli műsorában hangzik el, de a televízió már hétfő este nyilvánosságra hozott részleteket belőle.

A volt elnök Donald Trump döntését eddigi rövid elnöksége egyik legsúlyosabb tévedésének nevezte. Carter ezt azzal indokolta, hogy Bolton régóta az Észak-Korea ellen indítandó háború és egy esetleges Irán elleni támadás mellett foglalt állást. Cartert „mélyen lesújtotta”, hogy a háromcsillagos tábornok, Herbert McMaster helyére Bolton került. A volt elnök tavaly, a Trump-adminisztráció képviseletében McMaster tábornokkal együtt járt Észak-Koreában

„Aggaszt, ahogyan néhány ügyben a döntések születnek, és az új nemzetbiztonsági tanácsadó kinevezése rossz döntés volt” – hangsúlyozta Carter, majd hozzátette: az is aggasztja, hogy a politikában héjaként számon tartott Bolton káros hatással lesz Donald Trumpra.

A politikus, aki 1977 és 1981 között volt az Egyesült Államok elnöke, kifejtette azt is: bajosnak tartja, hogy túl sok magas rangú tisztségviselő távozik a kormányból. Meglátása szerint Trump elnök egyre inkább hozzá hasonlóan gondolkodókkal helyettesíti a távozókat. „Aggaszt, hogy szándékosan olyanokat helyez kormányzati kulcspozíciókba, akik egyetértenek vele” – fogalmazott Carter. Szerinte ugyanis a felelős végső döntések előtt jobb, ha egy politikus többféle véleményt hallgat meg és mérlegel.

Donald Trump csütörtökön Twitter-bejegyzésben jelentette be, hogy április 9-ei hatállyal Herbert McMaster helyett John Boltont nevezi ki nemzetbiztonsági tanácsadónak. Bolton korábban George W. Bush kormányzatának ENSZ-nagykövete volt.

(MTI)

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Biivisz
2018. március 27. 10:30
Úgy tűnik ez Sorosék új technikája. Soha nem hallottam korábban, hogy exelnökök - különösen kilencvenen túli aggastyánok - beszólogattak volna az éppen regnáló politikai vezetésnek. Ahogy nálunk - a KDNP szétrobbantásával megbízott és majdnem tökéletes munkát végzett - Giczy-t, vagy az Antallt elsőnek eláruló Elek Istvánt, odaát előrángatják ezt a szerencsétlen Cartert, akinél nagyobb külpolitikai ostobaságokat amerikai elnök nem követett el. Persze a mai amerikaiak erre már nem emlékeznek, simán benyalhatják a "régi szép idők régi szép elnökének" bullshitjét.
Akvínói akvavit
2018. március 27. 10:19
Ő volt, aki könyvet írt az Apartheid Izrael címmel. Nem csoda, hogy a neokonok gyűlölik.
Csigorin
2018. március 27. 10:08
„Aggaszt, hogy szándékosan olyanokat helyez kormányzati kulcspozíciókba, akik egyetértenek vele” miert kit nevezzen ki? az ellensegeit?
3M..
2018. március 27. 08:01
Kádár Jánosnak és Jimmy Carternek köszönhető hogy az ezer éves államiságunk legfőbb jelképem a Szent Korona visszatérhetett az anyaföldre. Máig, magyar vezetőtől, ez volt az utolsó valódi hazafias cseleket. Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!