Amerikai-kínai kereskedelmi háború van kibontakozóban

2018. április 02. 13:38

A Trump-kormányzat kínaiak elleni importvámjaira válaszul a kínaiak is több milliárd dollár értékben adóztatják az Egyesült Államokból beáramló amerikai termékeket.

2018. április 02. 13:38

A Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) perli be Kína az Egyesült Államokat, mivel az amerikai kormányzat által kivetett importvámok a kínaiak szerint  „súlyos kárt okoznak a többoldalú kereskedelmi rendszernek” – írja a Hirado.hu.

Donald Trump amerikai elnök még március 22-én írta alá azt a dokumentumot, mely alapján vámot vetnek ki a kínai importárukra, mondván, hogy a kínaiak megsértik a szellemi tulajdonjogokat és technológiai transzfereket kényszerítenek ki. A már másnapra hatályba lépett intézkedés szerint az acéltermékekre 25, az alumíniumtermékekre pedig 15 százalékos illetéket vetnek ki. Trump az importvámmal kapcsolatban elmondta, 50 milliárd dollár értékű árura tervezi azt kivetni. 

Pekingben sem maradtak tétlenek az amerikai elnök lépése után: a kínai kormányzat bejelentette, hogy válaszul 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre terveznek vámot kivetni. Többek között a sertéshúsra 25, további 120 termékre – köztük gyümölcsökre – pedig 15 százalékos illeték kerül majd. Az AP hírügynökség szerint kínai válaszlépés pont azokat az amerikai gazdákat érintheti érzékenyen, akik 2016-ban még Trumpra szavaztak az elnökválasztáson, mivel amerikai farmerek csaknek 20 milliárd dollár értékben exportáltak Kínába a tavalyi évben. Az amerikai sertésfeldolgozó ipar további 1,1 milliárd dollárnyi árut szállított oda, ezzel pedig Kína az amerikai sertéshús harmadik legnagyobb piacává vált.

A kibontakozóban lévő kereskedelmi háborút Roberto Azevedo, a WTO vezérigazgatója is aggodalommal figyeli: szerinte ha túlságosan elmérgesedik a amerikai-kínai viszony, az komoly hatással lesz a globális gazdaságra, lefékezheti a növekedést. “A kereskedelmi háborúhoz vezető folyamat első szakaszának tanúi vagyunk. Amennyiben csak az acél és az alumínium importját érintik a vámintézkedések, az egy dolog. Ha viszont a büntetőintézkedés termékek százaira vagy ezreire terjed ki, az már egészen más lesz, a világgazdaság növekedési üteme igen gyorsan lefékeződhet” – jelentette ki a BBC-nek nyilatkozva.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2018. április 02. 18:05
"Retteg, természetesen." "2018. április 2. 05:34 Az Egyesült Államok államadóssága már olyan magas, hogy éves szinten több százmilliárd dollár megy el csak a kamatok kifizetésére, a jegybank monetáris szigorítása és a túlzott költekezés miatt pedig a jövőben csak még rosszabbá válik majd a helyzet. A Committee for a Responsible Federal Budget (CRFB) amerikai nonprofit szervezet számításai szerint a következő 10 évben négyszeresére nőhet az az összeg, amit az USA az államadóssága után kamatként kifizet, ami tovább súlyosbítja majd az egyébként is aggasztó adóssághelyzetet. Minden jel arra utal, hogy a következő években elképesztő ütemben adósodhat el a világ legnagyobb gazdasága, és egyelőre nem látszik, hogyan tudna ebből az ördögi körből kiszabadulni." A rettegés megoldható lenne, egy vagy több jó kis partraszállással! Kormánytisztviselő, W. DC: "De, hol a f.szomba van az a part, ahol mi még nem szálltunk partra..."
kjkj945
2018. április 02. 14:30
A jusa fèl?
Akvínói akvavit
2018. április 02. 14:19
Akkor is ilyen címet tettetek volna, ha Kína kezdi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!