Trump farmereknek: Megnyitottuk előttetek Európát

2018. július 27. 07:31

Iowai és illinois-i farmerek, munkások közt népszerűsítette az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel elért tárgyalási eredményeket Donald Trump amerikai elnök, aki szerint megnyitották Európát az amerikai termelők előtt.

2018. július 27. 07:31

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Iowa és Illinois államokban népszerűsítette az Európai Bizottság elnökével, Jean-Claude Junckerrel folytatott szerdai tárgyalásain elért eredményeket, és az európai piac megnyitásáról beszélt. 

Az elnök Iowában – amely nagy szójabab- és kukoricatermesztő állam – farmereknek, illetve szervezeteiknek ecsetelte Junckerrel folytatott tárgyalásainak eredményeit, Illinois-ban pedig acélmunkásokkal találkozott. A helyszíni tudósítások tanúságai szerint mindenütt dicsérően szólt a várható kereskedelmi tárgyalásokról, és mindenütt tapssal fogadták. Iowa állam egyébként korábban az előző elnökre, Barack Obamára voksolt, de 2016-ban Donald Trumphoz pártolt.

Az Iowa északkeleti vidékén fekvő Peostában egy kerekasztal-beszélgetésen Trump így fogalmazott: „éppen megnyitottuk Európát nektek, farmereknek. Mondhatom, nem fogtok megharagudni Trumpra.” Hozzátette, hogy „nagyszerű dolgok várnak” az amerikai farmerekre. 

Az elnök kíséretében volt az iowai kormányzó, a republikánus Kim Reynolds és a szintén republikánus képviselő, Rod Blum mellett a lánya és fehér házi tanácsadója, Ivanka Trump is. Ő elmondta: az elnök a jövő héten aláírja azt a szerdán a kongresszusban kétpárti egyetértéssel elfogadott törvényt, amely pénzt biztosít majd elsősorban fiatalok képzésére. Ivanka Trump közölte, hogy a törvény várhatóan 11 millió fiatalt és kevésbé fiatal dolgozót segíthet majd, hogy felzárkózzék az egyre nagyobb teret hódító digitális gazdaság követelményeihez. 

 Donald Trump Iowából Illinois államba utazott, ahol a St.Louis környékén lévő Granite Cityben acélmunkásokkal találkozott. A városban éppen a napokban jelentette be a a helyi acélipari vállalat, hogy újraindítja a két évvel ezelőtt lezárt kohót. A vállalat éppen annak tulajdonítja az újraindítást, hogy Donald Trump védővámokat vetett ki az importált acélipari termékekre és az alumíniumra. 

Az elnöki különgépen Trumppal utazott Wilbur Ross kereskedelmi miniszter is, aki interjút adott a sajtókíséretnek. Ross leszögezte: az acélárukra és alumíniumra kivetett védővámoknak köszönhetően több munkahely teremtődött, mint amennyi megszűnt. „Az elnök kereskedelempolitikája most kezd működni” – tette hozzá. 

Közben a Trump-Juncker találkozóról meg nem nevezett forrásokra hivatkozva részleteket közölt a The Wall Street Journal. A lap informátora szerint abban a pillanatban, amikor Juncker belépett a Fehér Ház Ovális Irodájába, Donald Trump viselkedéséből sejteni lehetett, hogy kész a megállapodásra. Az amerikai elnök „elbűvölő és rendkívül felkészült volt, és láthatóan erőfeszítést tett, hogy megállapodásra jusson európai partnerével” – idézte a lap az Európai Unió delegációjának egyik, névtelenséget kérő tagját. Juncker kihasználta a kedvezőnek látszó hangulatot, s közölte, hogy mindkét félnek tartózkodnia kell további büntető jellegű vámtarifáktól, vagy ha nem így tesz, akkor magának is sokat árt. „Ha te ostoba akarsz lenni, akkor én is lehetek ostoba” – mondta a lapot tájékoztató forrás szerint az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Államok elnökének.

(MTI)

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Crüwel
2018. július 27. 09:46
A szomorú hogy lassan Putyin is mondhat majd hasonlót, (nem csak olajjal és gázzal kapcsolatban). A kurva fasza szankciosdit játékkal elertuk (normális ember már a kezdetektől látta) hogy az orosz mezőgazdaság idén gabona többletet tud termelni (nem tudom mikor volt ilyen utoljara). És ez csak a viszonylag gyorsan megterulo agazata, hol van még a zöldség gyümölcs állat tartás amibe a szankciók miatt kurva Sok pénzt nyomtak, hogy a ruszki gép gyártás (van még régi mtz 82 - es az tuti de az újak már közelítenek a fendekhez vagy jonikhoz.) Bele gondolt Európa szankciot istenítő része hogy mit teszünk, az olaj a gáz az jött csostul mi küldjük érte a lóvét nem a kaját és szép csendben osszeraktak a maguk mezőgazdaságát is. Mert föld az van ott dogivel...
Crüwel
2018. július 27. 08:40
Na ja meg szep hogy megteheti ezt is ,- itt a barom unios seggfejek az agrar tamogatasok ( eus szinten) teljes eltorleset szorgalmazzak ,- valoszinu csokkenni is fog. Ott 22-ig tarto (ez meg obama erdeme) brutal penz pumpalas megy a mezogazdasagba. Ja es hogy meg egy kis jot mondjak a volt elnokrol ( csakis amcsi szemszogbol nezve), az eu keleti szomszedjaban olyan fasza kis amerikai mezogazdasag van (nem 1000 es nem is 10000 ha -on) a legertekesebb foldeken hogy az csak na ( ezt viszont meg eu-s penzekkel is megtamogatjuk :) :) :) ) FASZAAAA
luzitanxaver
2018. július 27. 08:14
" „Ha te ostoba akarsz lenni, akkor én is lehetek ostoba” – mondta a lapot tájékoztató forrás szerint az Európai Bizottság elnöke az Egyesült Államok elnökének." Nagy elmék, ha találkoznak.
balbako_
2018. július 27. 08:00
Hát ahol a tárgyalófél Junckerekből áll, ott nincs az amit Amerika el ne érhetne!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!