Ismét tüntettek a migrációellenesek Chemnitzben

2018. augusztus 30. 21:13

Rendkívüli rendőri készültség közepette mintegy ezer ember gyűlt össze. Az SDP közben az AfD alkotmányvédelmi megfigyelését sürgeti.

2018. augusztus 30. 21:13

Rendkívüli rendőri készültség és a hatóságok által életbe léptetett szigorú forgalmi korlátozások, illetve útlezárások közepette mintegy ezer ember tüntetett a szászországi Chemnitzben csütörtök este a Pro Chemnitz (Chemnitzért) nevű, szélsőjobboldalinak tartott, bevándorlásellenes civil szervezet felhívására. 

A tartományi rendőrök támogatására rendőri erők érkeztek a szomszédos tartományokból, és erősítést küldött a szövetségi rendőrség is.  A városban azt követően csaptak magasra az indulatok, hogy hétfő este a Pro Chemnitz szervezet felhívására csaknem 10 ezren vettek részt egy bevándorlásellenes, erőszakba torkollott tüntetésen, miközben a rendőrség alig 500 fővel igyekezett fenntartani a rendet. Az erőszakos cselekményekben 20 ember sebesült meg, 18 tüntető és két rendőr. 

A zavargások előzménye az volt, hogy vasárnapra virradóra a belvárosban leszúrtak egy 35 éves férfit, aki a kórházban meghalt. Az emberöléssel gyanúsított 22 éves szíriai és 23 éves iraki férfit röviddel a bűncselekmény után őrizetbe vették, és hétfőn előzetes letartóztatásba helyezték őket. Az erőszakos cselekményeket élesen elítélte Angela Merkel kancellár és Frank-Walter Steinmeier államfő is. 

Michael Kretschmer szászországi tartományi miniszterelnök nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a tüntetésekre idegenellenes kommentárok, összeesküvés-elméletek és álhírek terjesztésével mozgósítottak az interneten. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hangsúlyozta, hogy az állam felveszi a harcot a szélsőségesekkel szemben.

Kretschmer csütörtökön párbeszédet kezdeményezett a város polgáraival a Chemnitzben kialakult helyzet megvitatására. A tartományi miniszterelnök elítélte a német férfi vasárnapi meggyilkolását, de hangsúlyozta, hogy a történtek felderítése az igazságszolgáltatás, illetve a bíróságok feladata. A CDU helyi tartományi vezetője ugyanakkor élesen bírálta az idegenellenes támadásokat, és arra szólította fel a város polgárait, hogy a leghatározottabban lépjenek fel ezekkel szemben.  A tartományi kormányfő hangsúlyozta, hogy Németországban az együttélés alapja csakis a jogállamiság és a demokrácia lehet. 

A chemnitzi tüntetéseken történt erőszakos cselekmények nyomán a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak (AfD) ellenzéki parlamenti párt alkotmányvédelmi megfigyelését sürgette csütörtökön a kormánykoalíció kisebbik pártja, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD). Lars Kingbeil, az SPD főtitkára a dpa hírügynökség által előzetesen ismertetett sajtónyilatkozatában azzal vádolta az AfD-t, hogy – a párt nyíltan nacionalista eszmeiséget képvisel és közvetve támogatja a szélsőjobboldali erőszakos cselekményeket. Kingbeil szerint az alkotmányvédelmi hivatalnak meg kell figyelnie a pártot. Hasonló követeléssel állt elő Ralf Stegner, a párt alelnöke is. 

Hírügynökségek ezzel kapcsolatban utaltak arra, hogy Markus Frohnmaier, az AfD Bundestag-beli képviselője a hét elején egy Twitter-üzenetben „polgári kötelességnek" nevezte a „halált hozó tömeges migráció" megfékezését. Utaltak arra is, hogy az AfD több helyi szervezet erőszakos fellépést sürgetett az újságírók ellen.

(MTI)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hentes
2018. augusztus 31. 06:28
Ezer ember? Hatalmas tömegek Orbán és a migrációt elutasítók oldalán nyugat európában. Legalább annyian mint a jobbikén. Jöhetnek az EU választások. Lesz nagy pofáraesés rasszista oldalon. Hahaha.
áfonya
2018. augusztus 31. 04:19
Lebukott merkel..... http://hungaryexpres.com/dobbenetes-jelentes-lebukott-merkel-semmi-szukseg-nemetorszagnak-a-migransokra/
mo ching
2018. augusztus 30. 23:32
Kívülről fűtik a hangulatot a háborúban érdekelt erők. Akárcsak nálunk a cigányságot annó, uszítják egyiket a másiknak. Honnan van a svéd migriknél kézigránát, például.
Akitlosz
2018. augusztus 30. 22:56
Én meg az SPD és a többi német- és nemzetellenes bolsevik betiltását sürgetem. Sőt még szorgalmazom is. Mert aggódom. De nem ám csak úgy simán! Hanem mélységesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!