Jövő héten az uniós miniszterek tanácsa tárgyalja a Magyarországgal szembeni eljárást

2018. október 09. 22:06

A jövő héten az európai uniós tagállamok illetékes minisztereinek tanácsa foglalkozik a hazánkkal szemben indított jogállamisági eljárással.

2018. október 09. 22:06

Jövő héten az európai uniós tagállamok illetékes minisztereinek tanácsa elé kerül az alapszerződés hetes cikke szerinti, Magyarországgal szemben megindított jogállamisági eljárás ügye – derült ki az ülés napirendjét ismertető weboldalra feltöltött dokumentumokból kedden.

A keddi luxembourgi ülésen az EU soros osztrák elnöksége először tájékoztatja a tagországok általános uniós ügyekkel foglalkozó képviselőit, hogy miként kívánják lefolytatni az eljárást, a résztvevők ezután megvitathatják a kérdést.

Ez csak az első lépés a folyamatban, amely hosszú ideig is elhúzódhat. Később akár többször is sor kerül majd a magyar kormány álláspontjának ismertetésére.

A hetes cikk szerinti eljárást az Európai Parlament kezdeményezte szeptember 12-én, a testület szerint ugyanis Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének. Következő lépésként a miniszterek tanácsa négyötödös többséggel dönt majd arról, hogy valós-e ez a veszély.

Az atomfegyverként is emlegetett hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén végső soron akár az érintett állam szavazati jogának felfüggesztésével vagy más komoly szankciókkal is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatása szükséges az Európai Tanácsban, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.

Jövő kedden a tanács folytatja a Lengyelországgal szemben még tavaly decemberben megindított eljárást is, melynek keretében már kétszer is meghallgatták a varsói kormány hivatalos álláspontját az Európai Bizottság és számos tagállam által aggályosnak tartott kérdésekről.

(MTI)

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Edvind Johnsson3.0
2018. október 10. 09:44
Ekkor fogunk tisztán látni abban a kérdésben, hogy ki lapul Gyuri bácsi zsebében.
KannibálTatárÚr
2018. október 09. 23:19
Ignorálni kell a művelteket. Nincs joguk Mo. belügyeibe avatkozni. Itthon meg bőven megvan a támogatás.
matekandi
2018. október 09. 22:27
Ne legyünk naivak, majd kitalálnak valamit, pl. egyszerű többség is elég lesz a kicsinálásunkhoz, semmi az megváltoztatni egy jogszabályt; feladni nem fogják, nem erről híresek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!