Így ünnepelte a tömeg az „Új Szudánt”

2019. augusztus 18. 16:21

A tábornokok és a tiltakozás vezetői hatalommegosztási megállapodást írtak alá.

2019. augusztus 18. 16:21

Zsúfolt tömeg töltötte meg Szudán fővárosának utcáit, miután a tábornokok és a tiltakozás vezetői hatalommegosztási megállapodást írtak alá, ezzel előkészítve az utat a polgári uralomra – számol be az Al-Jazeera.

Több ezer éljenző ember gyűlt össze a Nílus melletti Barátságcsarnok körül, ahol aláírták a dokumentumot. Rengetegen érkeztek a különböző szudáni tartományokból, hogy részt vegyenek az egész éjszaka tartó ünnepségen.

Ez a legnagyobb ünnep, amit valaha is láttam a hazámban. Van egy új Szudánunk!” – mondta Saba Mohammed az AFP hírügynökségnek, miközben egy kis műanyag zászlóval integetett. Egy szudáni tábornok, Mohamed Hamdan Dagalo, aki az Átmeneti Katonai Tanács (TMC) helyettese, és Ahmad al-Rabie, a Szabadság és Változások Szövetségének képviselője voltak a megegyezés aláírói.

Számos ország államfői, miniszterelnökei és méltóságai – köztük Abiy Ahmed, Etiópia miniszterelnöke és Egyiptom miniszterelnöke, Mustafa Madbuli – szintén részt vettek az ünnepségen.

Az alkotmányos nyilatkozat formálissá teszi egy átmeneti adminisztráció létrehozását, amelyet egy 11 tagú szuverén tanács vezet majd, és amely hat civilből és öt katonai személyből fog állni. A megállapodás közel nyolc hónapos felfordulásnak vet véget.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2019. augusztus 20. 14:23
Hogy ebből megint micsoda tömeggyilkosság lesz!!!!
Volo
2019. augusztus 19. 16:31
Még egy hét... aztán újra ropognak a fegyverek.
Jancsipapa
2019. augusztus 19. 08:18
Akkor folytatódhat tovább a gyilkolászás...
igort
2019. augusztus 19. 07:42
ahol soha nem hal meg a remény
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!