Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Jellemzően szíriai, iraki és afganisztáni állampolgárok.
Egyre több a külföldi állampolgár Németországban a munkanélküli és szociális támogatás leggyakoribb formájából, a létminimum fenntartását szolgáló Hartz IV segélyből élők körében egy pénteken ismertetett kormányzati kimutatás szerint. A szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egy képviselője írásbeli kérdésére összeállított statisztika szerint a külföldieknek kifizetett Hartz IV segély évenkénti összege az utóbbi bő egy évtizedben majdnem megduplázódott, míg 2007-ben 6,9 milliárd euró (2310 milliárd forint) volt, 2018-ban már 12,9 milliárd eurót tett ki.
Ez a támogatás egyénenkénti összegének emelkedése mellett abból adódik, hogy a 2007-es, hozzávetőleg 1,3 millióról nagyjából 2 millióra emelkedett a nem német állampolgárságú segélyezettek száma.
– 5,8 millióról 3,4 millióra –, így a két csoportot együttvéve kevesebb közpénzt kell fordítani a Hartz IV segélyre; a kifizetések évenkénti összértéke 30 milliárd euróról 22,1 milliárd euróra süllyedt 2007 és 2018 között.
A szövetségi munkaügyi és szociális minisztériumban készített statisztika alapján a külföldi segélyezettek körében az országba menedékkérőként érkezett emberek – jellemzően szíriai, iraki és afganisztáni állampolgárok – vannak többségben, az európai uniós (EU-) társállamokból érkezettek csoportja pedig jóval kisebb.
Így a legutóbbi vizsgált időszakban, 2018 szeptembere és 2019 augusztusa között az EU-s állampolgárságú segélyezetteknek 2,4 milliárd eurót fizettek ki, míg a menedékkérőként érkezettek - a nyolc leggyakoribb származási ország állampolgárait tekintve - nagyjából 6,1 milliárd euróhoz jutottak.
az iraki segélyezettek együttvéve 840 millió eurót, az afganisztáni állampolgárságú segélyezettek 810 millió eurót kaptak.
A külföldi állampolgároknak juttatott Hartz IV segély „drámai emelkedése megmutatja, hogy a kormány teljesen alábecsülte a szociális ellátórendszereket célzó bevándorlást és a vele járó pénzügyi terheket” – értékelte az adatokat a Neue Osnabrücker Zeitung című lapnak nyilatkozva René Springer AfD-s Bundestag-képviselő, akinek kérdésére összeállították a kimutatást.
A politikus hozzátette: a minisztériumi statisztika is világossá teszi, hogy gyökeres fordulat szükséges a migrációs politikában. A Hartz IV segély egyszemélyes háztartás esetén 2019-ben havi 424 euró - 2020-ban 432 euró - költőpénzt, valamint lakbér- és rezsitámogatást jelent.
A Németországba menedékkérőként érkező külföldiek akkor szerezhetnek jogosultságot a támogatásra, ha menedékjogi kérvényüket elfogadják, de nem találnak munkát és nincs a létminimum fenntartásához szükséges egyéb, nem munkából származó jövedelmük.