Súlyos vádak Aján Tamás és a nemzetközi súlyemelés ellen

2020. január 06. 12:06

A német közszolgálati adó szerint megvesztegethetők voltak a magyar doppingellenőrök.

2020. január 06. 12:06

Súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna, amely szerint korrupciós ügyek miatt indulhat büntetőeljárás a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnökével szemben. Az ARD dokumentumokra hivatkozva arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával. Eszerint a 2008 és 2017 között olimpián és világbajnokságon érmes  súlyemelők csaknem felét nem ellenőrizték a felkészülési időszakban, edzőtáborban.

„Nem voltak doppingellenőrzések, mert tudták, hogy azok pozitív eredményt hoztak volna” – nyilatkozott Lydia Valentin. A spanyol versenyző úgy lett a 2012-es játékok aranyérmese 75 kilogrammban, hogy utólagos ellenőrzésen az első három helyezettet diszkvalifikálták. Az ARD szerint az IWF a Magyar Doppingellenes Csoportot (MACS) bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel. Kivétel ez alól a 2015-ös houstoni világbajnokság volt, ahol a német tv-csatorna szerint Aján Tamás tiltakozása ellenére az amerikai doppingellenes ügynökség vette le a doppingmintákat és ez 24 lebukáshoz vezetett. (A Magyar Antidoppingcsoport tiltakozott a vádak ellen, közleményüket itt olvashatja.)

Christian Baumgartner, a Német Súlyemelő Szövetség elnöke szerint Aján Tamás évtizedek során felépített egy rendszert, amely lehetővé tette a doppingolás eltitkolását. „A korrupció kultúráját valósította meg” – mondta Baumgartner. Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról, amelyre 1992-től 23 millió dollár érkezett, ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár sorsa tisztázatlan.

Az ARD-nek nyilatkozott Rattikan Gulnoi, a 2012-es londoni olimpia bronzérmese is. A thaiföldi súlyemelő azt állította, hogy 18 éves kora óta tiltott teljesítményfokozókat kapott. Hozzátette, országában 13 esztendős koruk után doppingolják a súlyemelőket.

(MTI)

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2020. január 06. 16:03
A "tiszta" német sportolók! hahaha! Söprögessetek a saját házatok táján, nácikák.
zakar zoltán béla
2020. január 06. 12:57
Csak ők, csak az oroszok???!!!
KannibálTatárÚr
2020. január 06. 12:53
A németek meg kilopták a keleti országokat és ellenszolgaáltatásul még doppingravalót sem adtak. Ha Aján vétet vmiben, akkor azt ki kell vizsgálnia arra hivatott intézményeknek. Az újságírók pedig a kivizsgálás eredménye szerint írják meg a történteket. Ez egy piszkos libsi szokás, hogy egy semmihez sem értő újságíró befeketíthet bárkit, aki a libsiknek nem veti magát alá. Nagyon érdekes, hogy a doppingokat nyugati országok állítják elő, de náluk egyetlen doppingolót sem találnak. Ismerik a kimutatás eltüntetésének a módszereit.
Secnir
2020. január 06. 12:27
MTI: "Súlyos vádakat fogalmazott meg Aján Tamás ellen dokumentumfilmjében az ARD német közszolgálati televíziós csatorna" az ARD semmit nem fogalmazott meg, tényeket soroltak fel. az egyik megszólaltatott alany, egy moldáv orvos nyilatkozta, hogy mennyit kellett fizetniük mintánként. azt, hogy kp-ben kell fizetni ajánnak, nem az ARD állította, hanem az ukrán súlyemelő-szövetség elnöke - levélben. a hírből pedig kimaradt az, hogy a svájci ügyészség már nyomoz a bankszámla miatt, mert ott elég a gyanú is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!