Trump ellen szavaz majd Romney

2020. február 05. 21:36

Az egykori republikánus elnökjelölt szerint eddig semmit sem sikerült bebizonyítani Bidenék állítólagos ukrajnai korrupciós ügyei kapcsán.

2020. február 05. 21:36

Mitt Romney (Utah) lesz az egyetlen republikánus szenátor, aki Trump ellen szavaz majd – írja a Vice. Beszédében Romney úgy fogalmazott: tudja, hogy a szavazás kudarcra van ítélve, de nem maradna hű az esküjéhez, ha nem szavazna Trump bűnössége mellett. 

„Az elnök arra kért egy külföldi kormányt, hogy nyomozzon a politikai vetélytársa ellen. Amit csinált, helytelen volt. Nagyon helytelen” – nyilatkozta a republikánusok 2012-es elnökjelöltje. Romney többször is kritizálta Donald Trumpot. „Szívem legmélyén tudom, hogy helyesen cselekedtem” – mondta a Foxnak. „Tudom, hogy súlyos következményei lesznek. Nincs választásom” – tette hozzá. 

Mitt Romney szerint Trump a választók jogait, a nemzet biztonságát és annak alapértékeit támadta meg a júliusi, Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetés során. 

A utahi szenátor szerint a Trump jogászai által az elnök védelmében felhozott érvek gyenge lábakon álltak. A jogászok szerint Trump jogszerűen nyomoztatott a külföldi korrupció iránt, de Romney úgy látja: eddig semmit sem sikerült bebizonyítani Joe vagy Hunter Biden állítólagos ukrajnai korrupciós ügyeiből. „Számomra egyértelmű, hogy ha nem Bidenről lett volna szó, az elnök nem tette volna azt, amit tett” – összegzett Romney. 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Megtalálta
2020. február 06. 02:04
Áruló
simonvitéz
2020. február 05. 22:42
Ez egy mekkora ártány! De mi értelme van ennek, miért akart jó pontokat szerezni a demokratáknál? Mert hogy nem elvből szavazott Trump ellen az is biztos, hiszen a második szavazáson már mellette voksolt.
turáni sólyom
2020. február 05. 22:17
Nem véletlen, hogy Mick Romneyt Obama lazán verte. Romney alkalmatlan elnöknek, mert moralista...talán(?) Carter valóban az volt, másodjára nem is választották meg. A politikában iszapbirkózás folyik, kocsmai unfair módon. Aki ezt nem érti, nem odavaló!
Lion
2020. február 05. 21:57
A büszke RINO. https://en.wikipedia.org/wiki/Republican_In_Name_Only
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!