Az EasyJet sem repül hosszú ideig

2020. március 30. 10:07

Leállt a kereskedelmi célú repülés az egyik legnagyobb fapadosnál is.

2020. március 30. 10:07

Minden menetrend szerinti járatát törli az EasyJet, a repülőgépek a földön maradnak – hozta nyilvánosságra az Euronews angol nyelvű honlapja. Döntése okaként a kormányok által bevezetett rendkívüli utazási korlátozások állnak, azok, amelyeket a koronavírus-járvánnyal összefüggésben hoztak meg – jelentette be a légitársaság.

Az EasyJet azt is közölte: a különféle kormányok megbízásából rendkívüli céllal történő repülései azonban ezután is folytatódnak, sőt, hogy a kormányok igénylik, akkor még több repülőgépet tud mozgósítani evakuációs célokra.

Mint arra hétfői hírében az Euronews emlékeztetett, már március 24-én leállt a legtöbb Easy-járat, így azóta alig repült menetrend szerint az Easy-flotta. Innentől fogva ezek sem. „Annak eredményeképpenm, ahogy a különféle kormányok sok európai országban bevezették a nemzeti korlátozásokat, az EasyJet teljességgel leállt a menetrend szerinti járatok repülésével” – közölte a légitársaság a londoni értéktőzsdének küldött közleményében. 

Ebben a légitársaság azt is közölte: egyelőre nem tudja, mikor fogja újraindítani a kereskedelmi célú repüléseit.

(Mandiner)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2020. március 30. 11:45
Az USÁ-ba, Izraelbe is indulnak gépek Budapestről. sőt jönnek is. Ezekkel a gépekkel a fehérek repülnek, mi négerek meg házi őrizetben. Kettős erkölcs ismét narancsbolsevikok???
nick89
2020. március 30. 11:32
Az Air China bezzeg repül. Köszönjük Kína a vírust!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!