Korlátoznák az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságát az abortusz kapcsán

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a svéd bíróságok megfelelően jártak el, amikor a svéd jogszabályok alapján jóváhagyták a svéd korházak azon döntését, hogy nem alkalmazták azt a szülésznőt, aki lelkiismereti szabadságára hivatkozva nem vállalja abortuszok végzését.  A bíróság így elutasította a svéd szülésznő azon kérelmét, hogy mélyebben vizsgálja a kérdést, tehát a kérelmet ránézésre elfogadhatatlannak (’inadmissible’) nyilvánította.

Eltér az országok gyakorlata a megtagadás jogát illetően

A dilemma, miszerint az orvosok, szülésznők, egyéb egészségügyi dolgozók megtagadhatják-e az olyan beavatkozásokat, amelyekben való részvétel ellenkezik a saját, személyes meggyőződésükkel („conscientious objection”), régóta napirendben van.

Az európai országok többsége biztosítja ezt a jogot az egészségügyben dolgozóknak, tehát lehetővé teszi, hogy egy orvos megtagadja például egy abortusz elvégzését arra hivatkozással, hogy ez saját meggyőződésével ellenkezik. Ebben az estben a legtöbb országban a pácienst más orvoshoz irányíthatja, aki vállalja az ilyen beavatkozásokat.

Az egészségügyi dolgozók ezen jogát a lelkiismereti-, illetve vallásszabadságból vezetik le, amely szerint mindenkinek jogában áll meggyőződését megélni és kifejezésre juttatni, illetve e szabadsága aránytalanul nem korlátozható.

Más országok ugyanakkor nem ismerik el ezt a jogot, ugyanis megítélésük szerint ez aránytalanul korlátozza a nők abortuszhoz való hozzáférését. Svédország például az utóbbi álláspontot képviseli, és nem ismeri el a lelkiismereti okokon alapuló megtagadás jogát. Az abortuszok lényeges elemei az orvosi képzésnek, a kórházaknak kötelességük megszervezni azok végrehajtását, és nőgyógyászok, szülésznők sem tagadhatják meg az abban való részvételt.

Az egyes országok szabályozása és gyakorlata közötti különbségek oka, hogy más-más súllyal veszik figyelembe a két, egymást kölcsönösen korlátozó jogosultságot: a nők azon jogát, hogy hozzáférjenek az abortuszhoz, illetve az egészségügyi azon lehetőségét, hogy lelkiismereti okokra hivatkozva megtagadhassák az ezen beavatkozásokban való részvételt.

A svéd kórházak megtagadták a szülésznő alkalmazását

A konkrét esetben, amely a strasbourgi testület elé került, Ellinor Grimmark, svéd ápolónő és szülésznő alkalmazását több svédországi kórház is visszautasította. Arra hivatkoztak, hogy a nő jelentkezéskor jelezte: lelkiismereti és vallási meggyőződése okán nem hajlandó munkaköre gyakorlása során abortuszokat végrehajtani. A kórházak annak ellenére is megtagadták a nő alkalmazását, hogy az állományból rengeteg szülésznő hiányzik, ugyanis csak olyan személyeket alkalmaznak, akik a munkakörből eredő összes feladatot el tudják látni.

Ezt követően Grimmark kénytelen volt Norvégiában állást találni, ahol a svédországi gyakorlattal ellentétben biztosított az egészségügyben dolgozók lelkiismereti szabadsága, avagy megtagadhatják a meggyőződésükkel ellentétes beavatkozásokban való részvételt.

A szülésznő szerint sérült a lelkiismereti- és vallásszabadsághoz való joga

A szülésznő ugyanakkor nem hagyta annyiban az esetet: az Emberi Jogok Európai Egyezményére (az Egyezmény) hivatkozva a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult. Azt követően tette ezt, hogy a svéd bíróságok korábban elutasították a keresetét, illetve a svéd ombudsman is úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nem történt jogsértés, ugyanis elvárható, hogy egy alkalmazott minden munkakörébe tartozó feladat ellátását vállalja.

Grimmark keresetében az Egyezmény 9. cikkére hivatkozott, amely szerint “mindenkinek joga van a gondolat-, a lelkiismeret- és vallásszabadsághoz”.

Grimmark emellett a véleménynyilvánítás szabadságának sérelmére is hivatkozott, illetve azt állította, hogy vallásos meggyőződése és az abortuszról alkotott véleménye miatt hátrányos megkülönböztetés érte. 

Az Egyezmény 9. cikk 1. bekezdése azt is rögzíti, hogy e jog magában foglalja a vallás vagy meggyőződés mind egyénileg, mind együttesen, mind a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben való kifejezésének jogát. Mivel e jog gyakorlása kétségtelenül hatással lehet másokra - konkrét esetben azon nőkre, akik a beavatkozást igénylik -, ugyanezen cikk 2. bekezdése rögzíti annak korlátait. E szerint a vallás vagy meggyőződés kifejezésre juttatásának szabadságát törvényben meghatározott, olyan korlátozásoknak lehet alávetni, amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a közrend, közegészség vagy az erkölcsök, illetőleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek.

A svéd jogszabályok biztosították a korlátozást

A strasbourgi testület szerint a kérelmező azon döntése, hogy abortuszok végrehajtásában nem vesz részt, olyan döntés, amely az Egyezmény 9. cikke szerinti védelemben részesül. Ennek megfelelően kétségtelen, hogy beavatkozás történt a nő szabadságába.

A bíróság szerint ugyanakkor a beavatkozásra a svéd jogszabályok alapján volt lehetőség, amelyek szerint az alkalmazott kötelezettsége, hogy minden számára előírt feladatot teljesítsen. A bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a svéd jogszabályokban keresendő a korlátozás alapja, illetve, hogy annak célja legitim, ugyanis az abortuszt igénylő nők egészségének védelmét célozza.

A bíróság szerint a beavatkozás szükséges egy demokratikus társadalomban, és arányos is. E körben kitér arra, hogy mivel Svédország jogszabályai alapján köteles az abortusz szolgáltatások biztosítására, kötelezettsége megszervezni e szolgáltatások nyújtását úgy, hogy az egészségügyben dolgozók lelkiismereti- és vallásszabadsága ne korlátozza e szolgáltatások nyújtását.

A bíróság szerint tehát azon követelmény, hogy minden szülésznő elvégezze a munkakörébe tartozó összes feladatot, nem aránytalan és igazolhatatlan korlátozás. Ráadásul, a kérelmező maga választotta ezt a pályát úgy, hogy tisztában volt azzal, részt kell vennie abortuszokban is.

Az abortuszhoz való hozzáférés joga felülírja az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságát

A strasbourgi testület a viszonylag rövid indokolással ellátott döntésében jóváhagyta a svéd hatóságok döntését. Szerinte „ránézésre” a svéd hatóságok és bíróságok megfelelően jártak el, ezért tartalmilag nem elemezte mélyebben az ügyet, mégis – ahogy a fentiekből is kitűnik – tartalmi szempontból is fontos döntést hozott, amely a saját, eddigi gyakorlatától is eltér. Korábban ugyanis a strasbourgi testület arra, jutott, hogy mind az egészségügyi dolgozók lelkiismereti szabadságát, mind a páciensek szolgáltatásokhoz való hozzáférését biztosítani kell.

Mostani döntésében tulajdonképpen arra jut, hogy a svéd hatóságok által alkalmazott korlátozás nem okoz aránytalan sérelmet az szülésznőknek, szembe állítva a nők azon jogával, hogy az abortuszhoz való hozzáférésük biztosított legyen. Ezzel tulajdonképpen elismeri, hogy a nők abortuszhoz való hozzáférésének joga felülírja a szülésznők azon jogát, hogy saját meggyőződésük szerint gyakorolják hivatásukat.

Ráadásul, nem került értékelésre az a körülmény sem, hogy a szülésznői hivatáshoz kapcsolódó számtalan teendőből csupán egy az abortuszokban való segédkezés – és vélhetően nem az, amely miatt valaki a szülésznői hivatást választja - , amely helyett az azt megtagadó dolgozók könnyen vállalhattak egyéb feladatokat azok „kiváltására”.  

Ugyan az adott eset a szülésznői hivatásra vonatkozik, azonban megeshet, hogy a döntés következtében az összes egészségügyi dolgozó tekintetében ez az irányvonal lesz az elfogadott a testület által. Az ítélet fényében az egyes országok jogalkotói az európai emberi jogi mérce szerint szabad utat kapnak, hogy megvonják az egészségügyi dolgozók azon jogát, hogy meggyőződésükre hivatkozásul megtagadják az abortuszokban való részvételt.

Németh Olívia írása