A járvány miatt lezárták az olasz kikötőket az NGO-hajók előtt

2020. április 08. 17:49

Véget vetettek a korábban követett nyitott kikötők-politikának.

2020. április 08. 17:49

Az olaszországi kikötők nem biztosítanak megfelelő egészségbiztonsági körülményeket a migránsokkal érkező civilhajók fogadására az olasz kormány szerdán közzétett új rendelete szerint, amely az új koronavírus-járvány miatt véget vetett a korábban követett nyitott kikötők-politikának. A belügyminisztérium, külügyminisztérium, a közlekedési-infrastrukturális minisztérium, valamint az egészségügyi tárca közös rendelkezése az Alan Kurdi nevű hajónak válaszolt, amely 145 személlyel a fedélzetén kikötési engedélyt kért Rómától. A Sea-Eye nem kormányzati szervezet (NGO) hajója Líbiánál vette fedélzetére a migránscsoportot, majd elindult az olaszországi partok felé. A hajó még nem érkezett meg olasz felségvizekre. 

A minisztériumok azzal indokolták a kikötés megtagadását, hogy jelenleg az olaszországi kikötők nem számítanak biztonságosnak. A rendelkezés hangsúlyozza, hogy a járvány teremtette egészségügyi vészhelyzet miatt nem garantált a Hamburgi Egyezmény előírta fuvarozási és kikötési biztonság. Ugyanerre hivatkozva korábban az olasz és külföldi turistahajók előtt is lezárták az olaszországi kikötőket. A római minisztériumok a német kormány közbelépését szorgalmazták a Németországban bejegyzett szervezet és a német felségjelzésű hajó kikötésének megoldására. Az Alan Kurdi kikötési engedélyt kért a szicíliai Pozzallo polgármesterétől is, aki a múltban többször felajánlotta a migránshajók befogadását. Most azonban Roberto Ammatuna hangsúlyozta, hogy Pozzallo a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben ezt nem engedheti meg magának, mivel a város saját egészségvédelmét helyezi minden elé.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) szeptemberben alakult közös kormánya nem törölte el a korábbi belügyminiszter Matteo Salvini migrációs törvényeit, amelyek lezárták az olaszországi kikötőket az illegálisnak tartott migránsoknak tartott civilhajók előtt, de a gyakorlatban az új kormány megnyitotta a kikötőket az NGO-hajók előtt. A kikötők mostani ismételt lezárása ellen a PD baloldali szárnya és más baloldali pártok is tiltakoztak. Matteo Orfini PD-politikus elfogadhatatlannak nevezte a kikötők lezárását az NGO-hajók előtt, ami szerinte „Salvini idejére vitte vissza Olaszországot”. Év eleje óta mostanáig mintegy 3 ezer illegális bevándorló érkezett az olaszországi partokra a tavalyi év ugyanezen időszakában érkezett 550-hez képest. A járvány az utóbbi hetekben jelentősen megfékezte az NGO-hajókon és a más módon érkező migránscsoportok érkezését is.

Lampedusa migránstábora ismét megtelt a sziget polgármestere szerint, aki azt kérte a kormánytól, a sziget kikötőjében külön hajót állítsanak fel a bevándorlók elszigetelésére a karantén idejére. Luciana Lamorgese belügyminiszter szerdai nyilatkozata szerint kiemelt figyelmet szentelnek a több mint 100 ezer embert befogadó olaszországi migránsközpontokra. Az eddig a táborokból megszökő, az olaszországi városok utcáin kéregetésből, alkalmi munkából élő illegális migránsok nagy része a koronavírus-járvány elterjedésével visszatért a központokba.

(MTI)

(Nyitókép: Illegális bevándorlók partra szállnak az olasz parti őrség Diciotti hajójának fedélzetéről Catania kikötőjében 2018. augusztus 26-án.)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jason Bourne
2020. április 09. 12:19
Minden rosszban van valami jó. A négerek meg hajókázhatnak haza.
pot_ember
2020. április 09. 09:32
Pedig a németek segítséget akartak nyújtani az olaszoknak a koronavírus járvány következményeinek enyhítésére. Persze nem lélegeztető gépeket küldenek minél több élet megmentésére, hanem többségében életerős fiatal néger férfiakat az elhunytak pótlására.
confitür
2020. április 08. 20:42
Nagyon elkéstek vele. Salvínit szépen megbuktatták aztán megnyitottak minden határt szárazföldön vízen légi úton jöhettek befelé a migránsok, és most itt az eredménye. Most már élelmiszer hiány van meg hullahegyek.Érdemes volt beengedni az illegális migrációt. A jelenlegi kormány a felelős. Egyébként Olaszország tartozik az EU központi banknak a legnagyobb összeggel. Amennyiben az olaszok nem tudnak törleszteni bedőlhet az euro.
zakar zoltán béla
2020. április 08. 20:40
CONTEner
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!