Írországnak nem érdemes elhamarkodottan elítélnie Karlsruhe döntését

„Nagy felzúdulást váltott ki az elmúlt hetekben a Német Alkotmánybíróságnak (Bundesverfassungsgericht, BVerfG) az Európai Központi Bank (EKB) államkötvény-vásárlási programjával kapcsolatos döntése.

A döntés ezt a hatalmat érintette, mégpedig úgy, hogy számon kérte annak igazolását, hogy az EKB-nak az euróövezeti tagországok részére a válság során nyújtott támogatása valóban arányos válaszlépés-e a kialakult helyzetre, és nem lép-e túl az EKB monetáris politikai célkitűzéseinek korlátain.  Amennyiben ez az arányosság nem igazolódik, a BVerfG megállapítása alapján a segélycsomag alkalmazása törvénybe ütközne a német alkotmányjog értelmében.

A német döntés felháborodást keltett az Európai Unió vezetőségében. Álláspontjuk szerint az egyetlen bíróság, amelyik kompetens döntést hozhatott volna ezen a téren, az az Európai Unió Bírósága (EUB) Luxemburgban. Ráadásul e kritika megfogalmazói szerint Németország köteles alávetni magát az EUB döntésének egy ilyen ügyben. 

A jelenség nem újdonság. És a német álláspont továbbra is egyértelmű.

A BVerfG meglehetősen világos elképzeléssel bír a saját hatáskörére vonatkozóan azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a szövetségi köztársaságot alkotmányjogilag kötik-e az EUB határozatai olyan uniós jogi kérdésekben, amelyek egyes tagállamokat érintenek. 

És hogy ez pontosan mit jelent? Karlsruhe álláspontja igen egyszerű. Az EU nem egy állam. Az EUB pedig nem egy szuverén állam legfelsőbb bírósága.

Az EU, ahogy állítják róla, egy szerződéseken alapuló entitás. Az EU tagállamai, ahogy az szerződéses viszonyokban lenni szokott, mint szerződő felek egyedüliként hivatottak meghatározni e szerződéseket. 

Németország, mint résztvevő fél az EU-ban és annak intézményeiben, sosem engedte át ezen intézményeknek azt a jogot, hogy meghatározzák az uniós szerződések értelmezésének módját a német alkotmányjog szempontjából.  Ahogy annak a jogát sem, hogy döntéseket fogalmazzanak meg azzal kapcsolatban, hogy Németországnak milyen lehetőségei és kötelezettségei vannak e szerződések értelmében. Az uniós intézmények hatásköreit korlátozza az átruházás alapelve. 
Ezt, illetve a német alkotmányos feltételeket figyelembe véve, az EUB valójában egy szerződések útján létrejött bíróság, amelynek nincs felhatalmazása arra, hogy autonóm módon meghatározza saját hatáskörét vagy illetékességét olyan módon, hogy az kötelező lenne a szerződésekben résztvevő felekre nézve.”

 (…)

„Peter Huber a karlsruhei testület egyik vezető bírája, aki nyilvánvalóan értetlenül állt az Európai Bizottságtól és a föderalista jogászoktól érkező hisztérikus kritika előtt, a London Timesnak múlt héten úgy fogalmazott, hogy az uniós jog „feltétlen elsőbbségének’’ eszméje előfeltételezi egy uniós állam létezését, azonban ilyen kitétel nem található az uniós szerződésekben, és egyetlen tagállam sem fogadná el a létezését.

Huber sokatmondóan rámutat, hogy az EUB mindössze három alkalommal határozott az uniós kompetenciák ellenében abból a több tízezer esetből, amelyekben ez kérdésként felmerült 1951 óta.”