Joe Biden, a „csak átmeneti elnökjelölt”

"A világot és különösképpen az Egyesült Államokat igen súlyosan megrengető koronavírus-világjárvány és gazdasági válság nem tette vonzóbbá és probléma-mentessé a legfőbb amerikai döntéshozói szerepkört, az elnökséget. Körülbelül 30 millió munkanélküli és a százezer halálos áldozathoz közelítő amerikai járványügyi vészhelyzeti statisztika az 1929-es nagy gazdasági válsághoz hasonlítható állapotot ígér a 2021–24 közötti ciklusban kormányozni szándékozó következő amerikai elnök számára. Márpedig, ha a novemberi elnökválasztásig hátralévő fél év során, hacsak be nem következik valami látványos sorsfordító drámai változás az amerikai választópolgárok attitűdjében és választói preferenciájában, a felmérések szerint Joe Bidennek reális esélye lesz bevenni a Fehér Házat és Donald J. Trump elnök kezéből átvenni a stafétát, illetve a világ legnagyobb nukleáris fegyverarzenálját ellenőrző fekete táskát (vagy titkosszolgálati becenevén, a „nukleáris futballt”). Amennyiben Biden sikerre viszi a novemberi elnökválasztási hajrát – az 1988-as és 2008-as elnökjelöltsége után életében immár harmadszor – azzal három évtizedes szenátori karrierje és politikusi pályafutásának zenitjére érhet, a washingtoni nagypolitikai körökben még mindig lenézett, politikai parvenünek számító Donald Trumppal ellentétben. Biden alelnökjelöltje (running mate) megnevezése még mindig várat magára, de bennfentes demokraták biztosra veszik, hogy valószínűleg valamelyik Demokrata hölgy vetélytársa lesz: vagy a „fehér” Elisabeth Warren szenátor, vagy a „fekete” kaliforniai ügyésznő, Kamala Harris szenátor.

Joe Biden családi múltjának drámai eseményeit ismerve – 1972-ben autóbalesetben elveszítette első feleségét és kislányát, majd 2015-ben Beau Biden nevű fia is elhunyt agyrákban –, számára az európai vagy kanadai jellegű általános egészségügyi szolgáltatás bevezetése az USA-ban valós és hiteles programnak tűnik (Affordable Care Act kiterjesztése), ellenben ezt kevésbé mélyreható és költséges módon tervezi megvalósítani, mint ahogy progresszív baloldali vetélytársa, Bernie Sanders propagálta a Medicare for All programjában. Ugyanakkor a szakértőkhöz hasonlóan, ő sem tudott meggyőző válasszal szolgálni arra a kérdésre, hogy honnan teremti majd elő e szintén nagyszabású és ambiciózus népjóléti programhoz szükséges több trillió dollárt, az amerikai szövetségi költségvetés szerkezetét és az égbetörő államadósság mértékét ismerve…

A mérvadó Gallup közvélemény-kutató cég áprilisi felmérése szerint az amerikaiak 46%-a elégedett Trump elnök munkájával (a márciusi 41%-os mélypontról kissé elmozdult felfelé), ugyanakkor 52%-uk inkább Joe Bident látná szívesebben a következő elnöki ciklusban a Fehér Házban. Az amerikai gazdaság katasztrofálisnak is mondható jelenlegi állapotára tekintve, az átmeneti veszélyhelyzetben az amerikai felnőtt lakosság mindössze 30%-a bizakodó és optimista a közeljövő kilátásait illetően. Mondanunk sem kell, mindez komoly gazdasági, társadalmi és politikai problémahalmazt és kihívást jelent, úgy a tagállamok kormányzói, mint a szövetségi kormányzat első számú vezetője, az elnök számára egyaránt. Talán ezen okból kifolyólag is gondolhatja Biden, hogy elégséges lesz számára, ha mozgalmas és hosszú, fél évszázados politikai pályafutása csúcsaként csupán egy ciklusra is, de átveszi az Egyesült Államok irányítását jövőre 78 évesen, a legidősebb amerikai elnökként, amennyiben a választók és az elektorok többsége is úgy gondolja. Ugyanakkor a válságidőszakban szünetelő elnökválasztási kampányban kifejtett „online és televíziós” teljesítménye nem bizonyult túl meggyőzőnek még saját pártja vezetői és törzsválasztói szemében sem akadozó, zavarosnak és inkoherensnek tűnő beszédeivel."