Trump aláírta a közösségi platformok szabályozásáról szóló elnöki rendeletet

2020. május 29. 07:47

A Twitter hamisként jelölte meg az amerikai elnök két bejegyzését is.

2020. május 29. 07:47

Donald Trump amerikai elnök aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében. A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok „jóhiszemű” moderálására is.

Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, s biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.

„Rengeteg adófizetői pénzzel támogatjuk ezeket az óriáscégeket, ez így nem mehet tovább” – fogalmazott. Az elnök hangsúlyozta: „azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették”. Majd hozzátette: „őszintén szólva, itt mindenki tudja, hogy miről van szó”. Kifejtette: az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak „ellenőrizetlen hatalmuk van a cenzúrához, a tartalmak szűkítéséhez, szerkesztéséhez, megváltoztatásához, elrejtéséhez, és az állampolgárok egymás közötti, vagy a szélesebb közvélemény kommunikációjának bárminemű virtuális megváltoztatásához”.

Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására. Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd. Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások „elcsalásához” vezethet, sőt az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.

Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát. Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.

(MTI)

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lacomb
2020. május 29. 14:10
Ez egy újabb ékes példája annak, hogy a liberális média valójában totális véleményterrort jelent. Trump konzervatív, ezért a lisbi médiadiktatúra ki akarja nyírni. Csoda, hogy 16-ban tudott győzni, még nagyobb csoda lenne az ismétlés. Mindenesetre legalább Trump ki merte mondani az igazságot: a "szent tehén" CNN egy libsi fake news gyár. Mint MO-n az Index.
zakar zoltán béla
2020. május 29. 13:46
!!!!!!!!!!!!!!!!!!
NotaBene
2020. május 29. 11:38
A 444-en ismét megjelent egy elképesztő színvonalú cikk: https://444.hu/2020/05/29/trump-beragott-a-twitterre-ugyhogy-rendeletet-hozott-a-kozossegi-oldalak-ellen "Donal Trump ezt követően úgy döntött, rendeletet hoz a közösségi oldalak megrendszabályozására, ezt csütörtökön alá is írta. A rendelet szerint a cégek - az eddigiekkel ellentétben - felelősek lennének minden jogellenes tartalomért, ami az oldalaikon megjelenik. A "valóságtól független" újságírás "haladó" hagyományainak méltó folytatója a szerző!
stevekrax
2020. május 29. 08:48
Ha ez sport volna, szívesen mondanám, hajrá Trump. De hiába űznek sportot a demokrácia kicsúfolásából, attól ez marad az, ami: a rejtőzködni igyekvő, de állandóan rajtakapott mocsadék aljas ármánykodása. Ezért azt mondom: le velük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!