Tüntetett az olasz jobboldal: új választást és a migráció leállítását követelték Salviniék

2020. július 04. 15:47

Antonio Tajani a magyar kormány adópolitikáját dicsérte, Matteo Salvini segély helyett munkahely-teremtési programot vázolt fel a demonstrálóknak. „Akik elutasítják a feszületet és a rózsafűzért, azoknak sajnálom, de kívül tágasabb” – mondta a Liga vezetője a rendezvényen.

2020. július 04. 15:47
null

A nép által választott miniszterelnököt, a járványban elszegényedett rétegek segítését és az illegális migráció leállítását sürgették az olasz jobboldali pártok a Róma egyik központi terén rendezett szombati tüntetésükön.

Hiába a szájmaszk, az olasz jobboldal nem hallgat

Az Együtt Olaszországgal a munkáért! feliratú színpadon Giorgia Meloni, a jobboldali radikális Olasz Testvérek (FdI) elnöke kijelentette, a jobbközép a járványban elszegényedett és ezért szavukat az utcákon hallató olaszokat képviseli, miközben Giuseppe Conte kormánya a hatalmi palotákba zárkózott. „Szabad választásokat!”– skandálták a tüntetők.

Mi vagyunk Olaszország, mi vagyunk az olasz nép. A kormánynak fogalma sincsen, hogyan állítsa talpra a gazdaságot, és fél a munkát és megélhetést sürgető olaszoktól” – jelentette ki Meloni. Hozzátette: a járványra hivatkozva a kormány bezárta az iskolákat, bíróságokat, templomokat, de „a szájmaszk kötelező viselésével sem fogtok tudni bennünket elhallgattatni”. Megjegyezte, az olasz baloldalnak fontosabb az illegális bevándorlók letelepítése, mint az olaszok segítése.

A pénzügyi szigort követelő Európai Uniónak azt üzente, a holland adóparadicsomok lopják el az olaszok megtakarított pénzét.

Matteo Salvini, a Liga vezetője a több ezres tömeg előtt győztes csapatnak nevezte a jobbközép pártjait, amelyek készen állnak a kormányzásra. Salvini szerint a baloldalnak észre kell venni, hogy a kommunizmus véget ért, és ma a baloldal helyett a jobboldal áll „az utolsók, az elfeledettek” oldalán. A Liga vezetője a határok lezárását sürgette az illegális bevándorlók előtt, hangsúlyozva, hogy modern rabszolgákként használják őket. „Befogadjuk azokat, akik dolgoznak, tisztelik a kultúránkat, de akik elutasítják a feszületet, a betlehemet, a rózsafűzért, azoknak sajnálom, de kívül tágasabb” – mondta.

Segély helyett munka!

Salvini a baloldali kormány „segélyrendszerű gazdasági politikája” helyett munkahely-teremtési programot vázolt. Kifejtette: meg kell tölteni gyerekekkel az olasz bölcsőket, mivel a családok gazdasági válságtól való félelmei miatt jövőre több lesz a halálozás, mint a születés. Antonio Tajani, a konzervatív Hajrá Olaszország párt alelnöke beszédében azt hangoztatta, hogy a budapesti srácok a mai napig az európai szabadságért vívott küzdelem jelképeinek számítanak.

Tajani kijelentette, 2008-ban Silvio Berlusconi volt az utolsó kormányfő, akit a választók, nem pedig hatalmi paktumok tettek meg miniszterelnöknek. „Ezért kellett bíróság elé állítani, hamisan adócsalással elítélni és kizárni a parlamentből Berlusconit” – állította Tajani. Hozzátette: az ügyészek ugyanezt teszik most a migrációs politikáért vizsgálat alá helyezett Matteo Salvinivel. Újságíróknak, köztük az MTI tudósítójának nyilatkozva, Tajani úgy reagált Giuseppe Conte kormányfő korábbi kijelentésére, miszerint a jobbközép a visegrádi négyektől kérjen támogatást Olaszország uniós forrásokkal való segítéséhez, hogy a római kormányfő feladata a tagállamok meggyőzése. Hozzátette: „a magyar miniszterelnök nem Olaszország ellensége, személyes barátja a Hajrá Olaszország elnökének, Silvio Berlusconinak, s a magyar kormánypártok továbbra is az európai néppárti család tagjai, tehát a magyar kormányfő olyan döntéseket képvisel, amelyek Olaszország érdekei mellett szólnak”.

Tajani modellnek nevezte a magyar kormány adópolitikáját és a munkanélküliség visszaszorítására tett intézkedéseit.

Azt mondta, hogy Olaszországban az év eleje óta mintegy másfél millióan veszítették el munkahelyüket, a fiatalok körében közel 25 százalékos a munkanélküliség, ezért a jobboldal azonnali adóreformot, közigazgatási egyszerűsítést, igazságügyi reformokat sürget, továbbá a közmunkák újraindítását, az építőipar felkarolását szorgalmazza. A pártlogók nélküli, de annál több olasz zászlót lobogtató megmozdulás a második jobboldali demonstráció Olaszországban a járványkorlátozások enyhítése óta. A jobbközép ezzel megindította a szeptemberi tartományi választások kampányát. A tüntetés leggyakoribb jelszava a „szabadság” volt, ami a Berlusconi vezette, a korábbi parlamenti választásokon többször győztes jobbközép Szabadság Népe koalíciót idézte.

(MTI)

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
veres72
2020. július 05. 05:47
az olaszok probálják megvédeni kulturájukat identitásukat remélem sikerül nekik
makapaka2
2020. július 04. 17:38
Hajrá Salvini!
Szuverén maffiaállam
2020. július 04. 16:38
A kálvinista Don Vittoriónak kívül tágasabb!
Fideszes gentleman
2020. július 04. 16:29
Rózsafüzér rövid ü. Milyen iszlamofób kijelentésekre ragadtatja magát ez a Salvini, kap egy feketepontot a Helsinki Bizottságtól. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!