Hová tart a haladás? – Douglas Murray és Nigel Farage beszélgettek

Nigel Farage volt brit EP-képviselő, a Brexit-mozgalom egyik vezéralakja saját YouTube-sorozatot indított Stepping up with Nigel Farage címmel, melynek a napokban Douglas Murray író, az Európa furcsa halála, illetve a The Madness of Crowds című sikerkönyvek szerzője volt a vendége.

Farage beharangozójában úgy fogalmazott Murrayről: „Kezdek azon gondolkodni, hogy nem nagyobb vitaőrült-e ő, mint én vagyok”. Miután felsorolta Murray legfrissebb könyve, a tavaly szeptemberben megjelent The Madness of Crowds fejezetcímeit (amik a melegekről, a nőkről, a rasszokról és a transzneműekről szólnak), azt a kérdést szegezte beszélgetőpartnerének: „az a célod, hogy megpróbálj mindenkit megsorozni?”

Murray úgy válaszolt: „most már tudjuk, mik azok a dolgok, amikről nem szeretnék, ha beszélnénk. Ezek a dolgok véletlenül egybeesnek azok a dolgokkal, amik nagyon-nagyon érdekesek”. A polgárjogi mozgalmakkal kapcsolatban Murray Eric Hoffert idézve úgy fogalmazott: „Minden jó ügy jó ügyként indul, majd üzletté válik és szélhámossággá süllyed. Ez minden olyan polgárjog esetében megtörtént, amit csak ismerek.”

Példaként a Stonewall melegjogi mozgalmat hozza fel az egyébként meleg szerző:

– így újabb ügyet kerestek maguknak. „Soha nem voltak ilyen gazdagok, soha nem voltak ennyire benne a fősodorban, rengeteg céges támogatást kapnak” – jellemezte Murray a Stonewallt. Úgy látja, „semmi közük a melegjogi mozgalmak eredeti céljához, amely az volt, hogy elérjék az egyenjogúságot, majd megálljanak. Ezek az emberek igen nehezen tudnak megállni.”

„Vannak olyan emberek, akiknek szokásukká vált, hogy barikádok előtt ácsorognak, és nincs onnan hova menniük” – mondta az aktivistákkal kapcsolatban Murray.

Nigel Farage ezután a George Floyd halálának következtében kirobbant, rasszizmus elleni mozgalomra terelte a szót, amely Nagy-Britanniában is felütötte a fejét. Világossá tette: Nagy-Britannia az Egyesült Államok zöménél jóval tisztességesebb ország volt, ami a fajgyűlöletet illeti, ezért

Nigel Farage arra kérte Murrayt, magyarázza meg: szükségszerű-e, hogy a Black Lives Matter mozgalom valamilyen formában létezzen Nagy-Britanniában is.

Murray válaszában kifejtette: „Amerika és Nagy-Britannia nagyon különböző országok. Gyűlölöm az Amerika-specifikus faji kérdések importálását a brit kontextusba.” A korábban számos európai országban üzletelő Farage közbevetésére, miszerint Nagy-Britannia európai szomszédainál jóval toleránsabb rengeteg vallási és faji kérdésben, Murray helyeslőleg úgy reagált: nincs olyan ország Európában, amelynek kormánya a brithez hasonló sokszínűséget mutathatna fel, „és nem úgy tűnik, mintha ezzel szemben bármilyen ellenkezés volna”.

Farage kérdésére, hogy miért robbant akkorát a George Floyd-ügy, Murray úgy válaszolt: azért, mert az aktivisták „előkészültek, készek voltak, és várták, hogy indulhassanak. Ennek a mozgalomnak mártírokra van szüksége. Mártíriumot keres. Már adott is nekünk hamis mártírokat” – fogalmazott Murray a 2014-es fergusoni rendőri erőszakra utalva, az azt követő perben ugyanis kiderült, az áldozat saját maga provokálta ki a fegyveres rendőri válaszreakciót.

– mutatott rá Murray, majd a tanítás kapcsán hozzátette: azok, akik ma Amerikában a fajgyűlölet kapcsán rendszeresen az „edukálódás” szükségességére hívják fel a figyelmet, „mindig a legműveletlenebb emberek, akikkel csak találkozni lehet. Sosem voltak sehol, semmilyen más civilizációval nem tudják összehasonlítani az amerikai civilizációt, azt gondolják, Amerika az egyetlen ország, ahol valaha rabszolgaság volt.” 

Murray úgy látja, a rasszizmus vádja mai társadalmunkban az egyik legsúlyosabb vád, és „lehetetlen bizonyítani – egyezményes definíciója nem lévén –, ahogy cáfolni is lehetetlen”. A Black Lives Matter rasszizmus-definícióját Murray úgy foglalta össze: „bárki, aki ellenez minket vagy mindazt, amit első követelésünk farvizén becsempészünk, rasszista”. Ez a stratégia Murray szerint a hidegháború idején különböző amerikai egyetemeken, részben szovjet finanszírozással felbukkanó peace studies, azaz béketanulmányok körüli politikai légkörhöz hasonlít: aki a béketanulmányokat nem szerette, arra rásütötték, hogy békeellenes. 

Az eredeti, teljes beszélgetést itt nézhetik meg

A beszélgetés utolsó témája a brit értelmiségi kultúra volt. Murray ezzel kapcsolatban kifejtette:

Ezért szerinte „létfontosságú, hogy a brit közvélemény rádöbbenjen: a gondolatok, amelyeket a gyermekeiknek közvetítenek, romlottak”. Murray szót ejtett arról is, hogy a politikai nézetrendszerek egyre jobban felveszik a vallásnak az emberi életben betöltött szerepét: szerinte „a vallásos ösztönt kulturális-vallásos ösztönné silányították”, az embereket pedig „szektaszerű vallásba indoktrinálják”: egy fehér férfinak például arra kínál lehetőségeket a kulturális mainstream, hogy szolidaritást mutasson az aktuális kamutudománnyal, elmondja, mennyire szégyelli magát fajtájának a történelemben betöltött szerepéért, sőt, cégtulajdonosként a különböző mozgalmaknak akár a tizedet is befizetheti, hogy egy vallásos ösztön se maradjon kiszolgálatlanul.

Farage műsora természetesen elképzelhetetlen lenne némi brit belpolitizálás nélkül. Murray a műsor zárásában megjegyezte, hogy a brit Konzervatív Párt a választást ugyan megnyerte, de a közéleti vitát elvesztette – bár nyolcvan mandátumos többséggel konzervatív kormánya van az országnak, napról napra olyan szoborgyalázások történhetnek Nagy-Britanniában, amelyekkel egy konzervatív sem ért egyet.

Douglas Murray

Floyd halálával kapcsolatban: úgy látja, „a bűnösség benyomását keltik, amely engem nagyon gyanakvóvá tesz. Mi köze volt a BBC-nek George Floyd meggyilkolásához? Miért úgy adták ezt elő, mintha valamilyen módon bűnrészesek lettek volna?”
A beszélgetés zárásául a Rule Britannia című brit hazafias éneket övező közéleti vitákba szállt be Murray Farage hangos nevetésének kíséretében: „Egy minnesotai rendőr tettei miatt ne szabadna nekünk a Rule Britanniát énekelni? Azt hiszitek, nem bírunk feldolgozni néhány versszaknyi éneket? Azt hiszitek, megtámadjúk majd Franciaországot, ha a Rule Britanniát énekeljük?” Farage beszélgetőpartnerének azt javasolta: látogassanak ki Észak-Londonba, hogy megtudják, az aktivisták valóban ezt hiszik-e, a woke barátaikat idegesíteni kívánó konzervatívoknak pedig szívből ajánlotta, hogy vegyék meg nekik ajándékba Murray The Madness of Crowds című könyvét.