Könyvajánló: a számok mindenhatósága mítosz csupán

Számok bűvöletében

Meglehetősen kurrens problémafelvetéssel jelentkezett 2019-es, The Tyranny of Metrics [A mérések zsarnoksága] könyvében Jerry Z. Muller, a Catholic University of America történészprofesszora. Műve alapjául ugyanis az a megfigyelés szolgál, hogy

Muller persze nem véletlenül beszél „pünkösdi királyságról”: napjaink intézményi életviszonyait alapvetően hatja át az a frusztráltság, amely amiatt a folyamatos kényszer miatt keletkezik, hogy minél beszédesebb számadatokat produkáljanak.

Mindenki tehát számokat hajszol annak érdekében, hogy minél előkelőbb besorolást kapjon valamiféle szempontrendszerben – ennek alapjául pedig mérések szolgálnak. A mérések körüli rögeszmék Muller vélekedése szerint nagyjából a 19. század természettudományos forradalmak idejére tehetők. Ezek mára odáig jutottak, hogy a mérések eredményeit ma már egyre kevesebben fogják fel tájékozódási pontként, s inkább tekintenek rájuk „vallásos hitbuzgókhoz” hasonló lelkesedéssel és megszállottsággal.

Ennek oka, hogy a mérhető teljesítmény határozza ma meg azt, hogy mely intézmény milyen mértékben elszámoltatható s transzparens – magyarázza a szerző, hozzátéve, hogy ez a megközelítés igen félrevezető. Muller felhívja ugyanis a figyelmet arra, hogy a számszerűen mérhető információ nem mindig világítja meg az igazán releváns szempontokat, így

Ez a jelenség Muller szerint sokszor vezet túlzó, félrevezető vagy kontraproduktív mérésekhez – s ehhez a mérést végzők rosszhiszeműsége sem szükséges. Az alapvető probléma tehát nem maga a mérés, hanem az azok köré épült kultuszhoz, s a számok „igazságához” való értelmetlen ragaszkodás.

A számok felülírják a tapasztalatokat

A mérések egyik fő káros hatása, hogy sokan helyettesítenék a tapasztalaton alapuló értékelést standardizált, számszaki méréssel. Úgyszintén sokan látják az átláthatóság követelményének való megfelelést az eredmények nyilvánosságra hozatalában, továbbá a mérésekben vélik felfedezni a garanciáját annak, hogy az intézmény ellátja a feladatát. 

Ezzel kapcsolatban Muller a politika, a kormányzás és a diplomácia esetében látja különösen kontraproduktívnak a külső monitorozást. Úgy véli ugyanis, hogy

ekkor ugyanis a felek megkísérlik felmérni az egyes álláspontokat és megtalálni azt a törékeny egyensúlyt, amely elősegítheti a megegyezést. 

Muller rámutat: tapasztalatok igazolják, hogy csak a már számos kisebb megegyezés alapján megszületett végső döntést lehet a nyilvánosság gondos vizsgálatára bízni, azt követően pedig a megvalósítást transzparenssé tenni. 

Mindemellett a mérési rögeszme szembetűnő káros hatásai közé tartozik – állítja Muller – hogy a mérést nem helyzetképhez használják fel, hanem arra, hogy jutalmazzanak vagy büntessenek;

Muller kitér arra is, hogy manapság a tapasztalaton alapuló értékelés fogadtatása a közvélemény számára inkább elutasító. Sokan ugyanis az empirikus alapon beszerzett információt szubjektívnek, önérdekűnek tartják, miközben a számszerűsített mérést igyekeznek konkrétnak és objektívnak láttatni.

 Ez az azonban félreértés – mutat rá Muller: a mérés ugyanis nem a megítélés alternatívája, mivel egy jól megalapozott mérés megfelelő megítélés híján nem is alakítható ki. Mégis, egyre inkább tapasztalható az egyéni teljesítmény leegyszerűsítő értékelése, a szakembereket indirekt módon a szakmai alapelvek, vagy éppen a moralitás háttérbe szorításának irányába terelve, gátolva ezzel az innovációt és a kreativitást is. 

A nyomás eredménye a pontatlanság

Muller szól az indikátorok manipulálásáról is: szerinte az adatszolgáltatási kötelezettség terhe, és az ahhoz kapcsolódó megfelelési kényszer

A szerző szerint mindez magyarázatul szolgál arra, hogy a „bekért” adathalmaz bizonyos esetekben miért nem tartalmaz negatív példákat, az adatszolgáltatásra kötelezettek miért csak az indikátoroknak megfelelő tevékenységekre koncentrálnak, vagy éppen – legvégső esetben – miért követnek el történetesen csalást. 

Előfordul az is, hogy a standardok alacsonyabb szintre helyezésével próbálják a jobb statisztikai eredményeket elérni: Miller példaként a légitársaságokat hozza fel, amelyek szándékosan túlbecsülhetik a repülési időt, hogy így kevesebb esély legyen a késésre.

Természeti jelenségeket számokkal, emberi tényezőket emberi megfigyelésekkel

Muller szerint egy mérés attól lesz legpontosabb, ha a mostani módszereket a természettudománnyal kapcsolatos témákban alkalmazzák – az emberi teljesítményt mérlegre tevő életviszonyok esetében pedig javasolt tartózkodni a számszerűsített, standardizált értékeléstől, s ilyet csak az extrémitások esetében alkalmazni. 

– nekik tehát ideális esetben az értékelés folyamatában is részt kellene venniük. Muller jelentőséget tulajdonít a korrupció kérdésének is, amely hosszú árnyékot vethet egy-egy mérés eredményeire, s az azokból levont következtetésekre.

Jerry Z. Muller: The Tyranny of Metrics. Princeton University Press; Reprint Edition. 2019.

Dobozi Gergely