További támadásoktól tart a francia belügyminiszter

2020. október 30. 12:00

Olyan ellenséggel harcolunk, aki egyszerre van kívül és belül – fogalmazott Gérald Darmanin.

2020. október 30. 12:00
null

Franciaország háborúban áll az iszlamista ideológiával, ezért számítani kell a nizzaihoz hasonló újabb támadásokra – mondta Gérald Darmanin francia belügyminiszter az RTL rádióadónak adott interjújában pénteken. „Olyan ellenséggel harcolunk, aki egyszerre van kívül és belül” – mondta. A három áldozattal járó csütörtöki nizzai merénylet elkövetője egy 1999-ben született tunéziai férfi volt, aki szeptember 20-án érkezett az olaszországi Lampedusa szigetére. Októberben átszállították a dél-olaszországi Bariba, aztán eltűnt a hatóságok szeme elől. A férfi csütörtök reggel vonattal jutott el Nizzába. A támadót a helyszínre kiérkező rendőrök meglőtték, és jelenleg kórházban van. Állapota életveszélyes. Az esettel összefüggésben csütörtök este őrizetbe vettek egy 47 éves férfit is – tájékoztattak igazságügyi források. Az illető állítólag kapcsolatban állt az elkövetővel.

Jean-François Ricard terrorellenes főügyész csütörtök este azt mondta: a nyomozók szeretnék kideríteni, voltak-e bűntársai a támadónak, és pontosan hogyan jutott el a dél-franciaországi városba. A vérengzés ügyében a tunéziai hatóságok is nyomozást indítottak a 21 éves elkövető ellen. A tunéziai törvények szerint az ország bármely állampolgára ellen eljárást indíthatnak, aki kül- vagy belföldi terrorcselekmény elkövetésében vett részt – mondta az észak-afrikai ország egyik igazságügyi szóvivője csütörtök este. A hatóságok szeretnék kideríteni, hogy az elkövetőnek voltak-e bűntársai Tunéziában.

Franciaországban iszlamista szélsőségesek 2015 óta több terrortámadást is végrehajtottak, ezekben több mint 250-en vesztették életüket. A merényletek közül az egyik legsúlyosabb szintén Nizzában történt: 2016. július 14-én, a francia nemzeti ünnepen kamionnal hajtott az ünneplő tömegbe egy ugyancsak tunéziai származású férfi. A támadásban 86-an vesztették életüket, az elkövetőt végül lelőtték. Legutóbb Samuel Paty francia történelemtanár meggyilkolása keltett felzúdulást. A tanárt egy moszkvai születésű csecsen fiatal lefejezte, mert Mohamed-karikatúrákat mutatott diákjainak a szólásszabadságról szóló óráján. A gyilkosság világszerte felzúdulást keltett, és kiélezte a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között.

(MTI)

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2020. november 01. 12:44
Apponyi gróf jóslata váljon valóra!
kovászos cipó
2020. október 30. 17:32
Már várom Mitterand hullazsinatját.
illiberator
2020. október 30. 15:14
2015/b Francia külügyminiszter ll. Franciaország vasárnap felszólította az Európai Uniót, hogy gyorsítsa fel a menekültek fogadása érdekében szükséges intézkedések megvalósítását, és ismét bírálta Magyarországot, amiért határzárat épít a szerbiai határánál. "Európa történelmi választással néz szembe, az értékek, a menekültek méltó fogadása, de a hatékonyság terén is történelmi szerepe van" - mondta Harlem Désir Európa-ügyi államtitkár a TV5 Monde külföldre sugárzó francia köztelevízió és a Radio France Internationale (RF) külföldre sugárzó francia közrádiónak adott interjúban. "Versenyfutásban vagyunk, és Európa a hitelével játszik" - tette hozzá. Újságírói kérdésre az Európa-ügyi államtitkár megismételte a francia diplomáciának a magyar-szerb határon épülő kerítést elítélő álláspontját. "Szögesdróttal egyértelműen kívül helyezi magát (Magyarország) az Európai Unió értékein. Az Európai Unió értékeihez nem tartozik falak emelése, szögesdrótok felhúzása, és bizonyosan az sem, hogy mindenki nemzeti politikát hirdet" - fogalmazott.
luzitanxaver
2020. október 30. 14:31
Part and parcel - mint az közismert. Borítékolható volt, hogy Franciaország lesz az első dominó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!