El kell különíteni a késve érkezett szavazatokat Pennsylvaniában

2020. november 07. 07:51

Mindezt az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság egyik bírája rendelte el.

2020. november 07. 07:51
null

A konzervatív Samuel Alito bíró elutasította azt a keresetet, amelyben a pennsylvaniai republikánusok azt kérték, hogy a késve érkezett szavazatokat egyáltalán ne vegyék figyelembe a voksok összesítésekor. Elrendelte ugyanakkor, hogy a választás napján este nyolc óra után beérkezett voksokat különítsék el, és tegyék félre. A bíró nem döntött arról, hogy mi lesz ezekkel a szavazócédulákkal a későbbiekben.

Kathy Boockvar, a Pennsylvania államban a választási eljárásért is felelős – demokrata párti – tisztségviselő szerint olyan kevés (a CNN hírtelevízió szerint nagyjából négyezer) szavazatról van szó, hogy az érdemben aligha befolyásolja a végeredményt.

A szövetségi alkotmánybíróság szerepét betöltő legfelsőbb bíróság abban az ügyben még nem döntött, hogy jogszerűnek ismeri-e el a pennsylvaniai bíróság szeptember elején született döntését, amely lehetővé tette, hogy a választás napján felbélyegzett, de csak péntekre beérkező levélszavazatokat érvényes voksnak tekinthessék.

A Republikánus Párt pénteken bejelentette, hogy pénzügyi alapot hozott létre, amelyből az elnökválasztás utáni jogi csatározásokat finanszíroznák. A párt három, neve elhallgatását kérő illetékese elmondta a Reuters hírügynökségnek, hogy legalább hatvanmillió dollár összegyűjtését tűzték ki célul. Donald Trump elnök kampánycsapata számos államban nyújtott be keresetet a választási eljárással kapcsolatban a keddi elnökválasztás után.

(MTI)

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pitypang1125
2020. november 09. 20:54
Helyes.
graycivil
2020. november 08. 18:23
"A CNN egy az amerikai elnök családjához közel álló meg nem nevezett forrásra hivatkozva azt írja, hogy már a First lady, Melania Trump is azt tanácsolta Donald Trumpnak, hogy fogadja el a vereségét."
rókabácsi
2020. november 08. 11:36
demokratikus kabaré!
illiberator
2020. november 07. 15:47
"A konzervatív Samuel Alito bíró elutasította azt a keresetet, amelyben a pennsylvaniai republikánusok azt kérték, hogy a késve érkezett szavazatokat egyáltalán ne vegyék figyelembe" Tipikus neokon renegát. Nagy baj van az usával a háttérhatalom győzelemre áll. Talán az észak-keleti és az nyugati partvidéket le kéne választani az usáról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!