Semenya: A női atléták jogaiért küzdök

2020. november 18. 14:36

A strasbourgi emberjogi bíróságnál fellebbez az atléta, aki magas tesztoszteronszintje miatt nem indulhatna több versenyen, csak ha gyógyszert szed.

2020. november 18. 14:36
null

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságánál fellebbez Caster Semenya kétszeres olimpiai bajnok dél-afrikai atléta, miután a Svájci Szövetségi Bíróság szeptemberben elutasította a keresetét, melyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) tavalyi ítélete ellen nyújtott be – adta hírül az insidethegames.biz. A női 800 méter londoni és riói aranyérmese a svájci bíróságnál a CAS azon döntésének hatályon kívül helyezését szerette volna elérni, mellyel a sportdöntőbíróság helyben hagyta a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) nők tesztoszteronszintjére vonatkozó szigorú szabályozását.    

Semenya az akar lenni, aki

A WA 2018-ban határozott úgy, hogy 400, 800 és 1500 méteren nem indulhatnak olyan női versenyzők, akiknek magas a tesztoszteronszintjük, csak ha gyógyszerekkel korlátozzák annak mértékét. Márpedig Semenya hiperandrogenizmussal küzd, ami nők esetében akkor diagnosztizálható, amikor a szervezetben a férfi hormonok aktivitása a normál érték fölé kerül. Egyik legfontosabb tünete a szokásosnál magasabb tesztoszteronszint. Ez a hormon növeli az izomtömeget, az erőt, az állóképességet befolyásoló hemoglobinszintet. „Tovább harcolok a női atléták jogaiért mindaddig, amíg mindannyian olyan szabadon nem futhatunk, amilyennek születtünk” – jelentette ki a szeptemberi elutasító bírósági döntés után a dél-afrikai sztár, aki 2012 és 2016 után jövőre nem nyerheti meg sorozatban harmadszor is a női 800 méter olimpiai aranyérmét. Két éve ugyanis jelezte, hogy nem hajlandó gyógyszereket szedni.    

Greg Nott, Semenya ügyvédje a mostani fellebbezést indokolva azt mondta, hogy egy sportszervezet semmiképpen sem gátolhatja az alapvető emberi jogokat, ezért cselekedniük kell. Semenya pedig így fogalmazott: „Nem vagyok hajlandó engedni, hogy a WA megakadályozzon abban, hogy az legyek, aki vagyok.”

(MTI)

Fotó: MTI/EPA-KEYSTONE/Laurent Gillieron

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gyűlölködjünk együtt
2020. november 19. 14:34
Hogy merészel élni ilyen rendellenességgel?
mdave88
2020. november 19. 14:04
https://media.thedonald.win/post/BusfiSZ3.jpeg https://twitter.com/3rd_abraham/status/1328541257640022017?s=20 :D
Secerror
2020. november 19. 13:58
https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1803/18037/180379/18037993_7d1f62df3c83b56685fbd6655900885e_wm.jpg Niyonsaba, Semenya és Wambui az olimpiai dobogón. https://index.hu/sport/atletika/2017/08/11/semenya_niyonsaba_wambui_magas_tesztoszteron/
lazsu
2020. november 19. 11:43
Ez egy férfi, ne akarjon már női csoportba indulni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!